Több millió forintot csalt ki egy vállalkozótól a korrupt NAV-os

Több millió forintot csalt ki egy vállalkozótól a korrupt NAV-os

Korrupciós bűncselekmények miatt került őrizetbe egy NAV-os alkalmazottat, a gyanúsított letartóztatásáról pénteken dönt a Győri Járásbíróság – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Hírdetés

Az ügyészségi nyomozók csütörtökön hajtottak végre összehangolt bűnügyi akciót több helyszínen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével. A középkorú elkövetőt elfogását követően gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyanú szerint a NAV egyik megyei adó- és vámigazgatósága igazgatási ügyintézőjeként dolgozó férfi 2021 decemberében folyamatban lévő adóigazgatási eljárással kapcsolatos információkat árult el az ügyben érintett gazdasági társaság ügyvezető tulajdonosainak. A férfi emellett arról is beszélt, hogy hivatalos személyek megvesztegetésével – amelyre hivatkozva milliós nagyságrendű ellenszolgáltatást kért – elérhető, hogy az ügyben ne induljon büntetőeljárás.

2022 áprilisában az ügyintéző egy másik személytől – azt állítva, hogy vele szemben adóigazgatási eljárás van folyamatban – a hivatali működésével kapcsolatban kért nagyobb összegű pénzügyi ellenszolgáltatást. Később a férfi újból beszélt a vállalkozóval és arra hivatkozva, hogy „súlyosbodott az eljárás”, további kétmillió forintot kért el tőle.

Az ügyintéző összesen négymillió forintot csalt ki a vállalkozótól.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »