Több halálos áldozatot követelő pokolgépes merényleteket követtek el Afganisztánban

Több halálos áldozatot követelő pokolgépes merényleteket követtek el Afganisztánban

Három pokolgép robbant szerdán az észak-afganisztáni Mazari-Sarífban, illetve egy negyedik a főváros, Kabul egyik mecsetjében – közölték a helyi hatóságok.

A tartományi katonai parancsnok szóvivője szerint Mazari-Sarífban kisbuszokba rejtett pokolgépekkel robbantottak. Úgy tudni, legalább kilenc halálos áldozat és tizenöt sebesült van.

Az áldozatok mind civilek, köztük nők és gyermekek is vannak”

Hírdetés

– mondta egy kórházi illetékes.

Az afgán főváros Hazrat Zakaríja nevű mecsetjét is robbanás rázta meg a nap folyamán. Hálid Zadrán rendőrségi szóvivő szerint a célpont a hívők közössége volt. Az Emergency nevű olasz civilszervezet által működtetett egyik kabuli kórház szerint öt holttestet és több mint 12 sebesültet szállítottak be. A hatóságok ugyanakkor csak két sebesültről számoltak be.

Az északi Balh tartományban is pokolgépes merényletet követtek el, amelynek tizenöt sebesültje volt.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »