Több a munka az unióban

Több a munka az unióban

A gazdasági növekedésnek köszönhetően jelentősen nőtt a foglalkoztatottság az Európai Unió (EU) tagállamaiban és egyben csökkent a munkanélküliek száma – közölte tegnap az Európai Bizottság.

Éves szinten tavaly 1,7 százalékponttal emelkedett a foglalkoztatottság, ami annyit jelent, hogy négy millió emberrel többnek – ebből 1,7 milliónak az euróövezet tagállamaiban – volt tavaly munkája. „Több mint 236 millió állampolgár dolgozott, a munkanélküliség is folyamatosan csökken” – közölte Marianne Thyssen foglalkoztatásért, szociális ügyekért, munkavállalói készségekért és mobilitásért felelős uniós biztos.

Például 2017 harmadik negyedévében az előző év ugyanazon időszakával összehasonlítva 2,8 millió emberrel több írt alá határozatlan időre munkaszerződést, az ideiglenes szerződéseknél ez a növekedés háromszor kisebb, 900 ezres. Az Európai Bizottság szerint emelkedik a 20 és 64 év közöttiek foglalkoztatottsága, az elmúlt év harmadik negyedévében 72,3 százalékuk dolgozott, ami történelmi rekordot jelent.

Továbbra is igaz viszont, hogy az egyes tagállamok között jelentősek a különbségek: míg Görögországban a foglalkoztatottság 58 százalékos, addig Svédországban 82 százalékon van. A munkanélküliek száma a bizottság jelentése szerint folyamatosan csökken, s lassan eléri a gazdasági válság előtti szintet. 2013 áprilisától 8,6 millióval kevesebb embert tartottak számon a tagállamok munkaügyi hivatalai, 2017 decemberében 18 millió állástalan volt, ami 2008 novemberétől a legkevesebb. Körülbelül hárommillió személlyel több dolgozott teljes munkaidőre, összesen 181 millió, míg részmunkaidőre 300 ezerrel több, azaz összesen 42,7 millió személy.

Jó hír, hogy az unió szinte összes tagállamában javult a háztartások anyagi helyzete is. Görögországban, Horvátországban, Portugáliában, Spanyolországban, Olaszországban és Hollandiában viszont a háztartások bruttó bevétele a 2008-as szint alatt maradt. 

(dem, TASR)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »