TMRSZ elleni koncepciós perből a bíróság cirkuszt csinált

TMRSZ elleni koncepciós perből a bíróság cirkuszt csinált

Jusztícia szemét bekötötték, vagy tán be is falazták IV rész.

S mára fülébe ólmot is öntöttek?

2016. október 19-én reggel tartotta a Zalaegerszegi Törvényszék Főtitkár Asszony és társai koncepciós perében a következő nyilvános ülést. Ismét „kellemes” hangulatú ülés kerekedett belőle.

Nem számított dr. Mesterházy István tanácselnöknek, hogy Főtitkár Asszonynak a védője nem volt jelen, holott az ő részvétele kötelező lett volna, elkezdte az ülést. De most legalább nem 3 óra alatt jöttek rá, hogy kötelező védelem esetén, ha nincs ott a vádlott védője, nem lehet tárgyalást tartani. Holott ezt már az egy hónappal ezelőtt sikerült órák alatt kideríteniük. Na, de azóta elfelejtették … Egyébként is, ha már odatrombitálták a népet, gondolták, ne azonnal kelljen hazaindulni , legyen egy kis szórakozás. Hiszen már Néró megmondta, „kenyeret és cirkuszt”. Na, a cirkusz megvolt. Mint annó, Néró véreskezű uralkodása alatt a lelátókon ülők döntöttek az arénában lévők élete és halála felett, úgy dönt ez a zalaegerszegi csapat is.

Amikor megtanácskozták, több mint egy órás tárgyalás után , hogy megint nem lehet nyilvános ülést tartani az ügyben, mert hiányzik a védő, a bíróság tanácskozása miatt elrendelt szünet után jött a cirkuszi mutatvány.

Tanácselnök bíró minősíthetetlen hangon ordít és fenyegetőzik  : Mit képzel az I. rendű vádlott, szünetben bent hagyta a táskáját és benne volt a diktafon, ami működött! Fel fogom jelenteni. Ez nem megengedett viselkedés, nem etikus!

A teremben a döbbenet uralkodik… Tényleg jól hallunk? Ordít a tanácselnök? Minősíthetetlen hangnemet használ? Így védi a bíróság méltóságát? Így akar tekintélyre szert tenni? Mi van itt? Az igazságszolgáltatás méltóságtelejes házába költözött a cirkusz, az önkény, vagy visszapörgött az idő hirtelen Néró császár  korába?

Főtitkár Asszony áll ott csendesen és  próbálja mondani, hogy ki volt kapcsolva a diktafon, most rec-en van.

Tanácselnök bíró ordít tovább, igen-igen, mi kapcsoltuk ki, ne mondja, hogy ki volt kapcsolva,igen, ki van kapcsolva, mi kapcsoltuk ki.

Előadó bíró a tanácselnököt túlszárnyalva szintén ordít : igen, mi kapcsoltuk ki.

Tanácselnök üvölt tovább, ne beszéljen, nem adtam szót, hallgasson.

Hogy is van ez? A rec köztudomásúlag a felvételgomb. Ha az volt bekapcsolva, egyértelmű a történés. Bíró és jegyzőkönyvvezető a szünetben Főtitkár Asszony bezippzárazott táskájában kutatott, kivették a diktafont ( ami ki volt kapcsolva ) , nagy technikai tudásukkal megnyomták a rec gombot ( azaz pontosan ők indították el a felvételt).

Aztán úgy voltak vele szerintünk, történjen is ma valami, generálunk egy kis problémát, ordítozunk egy kicsit Főtitkár Asszonnyal, ha már ma nem tudjuk a koncepciós eljárást beteljesíteni, nem tudunk ítéletet hozni, legalább alázzuk már meg ezt az asszonyt! Fenyegessük feljelentésel, kenjük rá a jogellenes magatartást, félemlítsük meg egy kicsit legalább! Ja, hogy pont a bíró és jegyzőkönyvvezető követte el a magántulajdon elleni oktalan támadás? Mit számít! Nekik szabad mindent, ők az igazságszolgáltatás! S közben az ügyészek lapítottak, mint nyuszi a fűben, holott nekik hivatalból kellene eljárni, ha bűncselekmény gyanúja merül fel? Mit számít? A bíróság barát, velük együtt véghez kell vinnünk a koncepciós eljárást. A politikai megrendelést teljesíteni kell. Ennyit az új tárgyalási napról. Ugye, mindenkinek nyilvánvaló, hogy a bíróság nem elfogult, nem haragszik, teljesen pártatlan, tisztességesen jár el?

Miért is zaklatjuk őket állandóan beadványokkal, elfogultsági kifogásokkal? Nem is értjük…

Méd jó, hogy Jusztícia szeme nem lát, füle nem hall, mert lehet, megbolondulna…

TMRSZ

Előzmények:

Zalaegerszegen történtek a koholt ügyben

Jusztícia szemét bekötötték, vagy tán be is falazták ? II.

Jusztíciának szemét bekötötték, vagy tán be is falazták

 


Forrás:tmrsz.hu
Tovább a cikkre »