Tizenöt éremmel, köztük hat arannyal zártuk a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságot

Tizenöt éremmel, köztük hat arannyal zártuk a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságot

A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüst-, valamint két bronzérmet gyűjtöttek a vasárnapi 200 méteres döntőkben a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon.

A sprinterek közül elsőként a szerb fővárosban már két aranyéremnél tartó kajakos Kozák Danutának lehetett szorítani, aki nagyon erős mezőnyben próbált újabb dobogós helyet szerezni. A rajt a lengyelek olimpiai ezüstérmesének, Marta Walczykiewicznek sikerült a legjobban, s az előnye végig meg is maradt. Az ötszörös ötkarikás bajnok Kozák nagyot harcolt, s végül másodikként ért a célba dán riválisa előtt, s ennek láthatóan nagyon örült.

Később aztán honvédos társával, Balaska Márkkal címvédőként és világbajnokként vízre szállva javított. A remek rajtot követően sokáig az újabb győzelemért is harcban voltak, de végül a tavalyi vb-n második spanyolok és harmadik szerbek mögött néhány centivel lemaradva harmadikként csaptak be a célba.

"Sajnos nem tudtuk megtartani az Európa-bajnoki címünket, de a négyes válogató elvonta a figyelmünket erről a számról, nem tudtunk rá igazán készülni. Reméljük, a vb-n jobban tudunk majd teljesíteni. Ezután csak kétszázazunk, kőkeményen fogunk készülni" – nyilatkozott Balaska.

A nők K-2-es számában a világbajnoki címvédő Hagymási Réka, Szabó Ágnes duó ezúttal is jól versenyezett, de a dobogóról leszorult, negyedik lett.

A kenusoknál a délelőtt 500 párosban aranyérmes Balla Virág – aki a múlt heti hazai válogatón verhetetlennek bizonyult – az új olimpiai számban, C-1-ben remekül helytállt, orosz és lengyel riválisa mögött a harmadik helyet szerezte meg, így újabb számban állhatott fel a dobogóra.

Később párjával, Devecseriné Takács Kincsővel párosban ő is javított, ezen a távon is legyőzhetetlenek voltak, szinte mintaszerű pályát produkálva utasították maguk mögé a mezőnyt.

Hírdetés

"Ez egy álomfutam volt, nagyon jó érzés volt végigjönni, mintha behúztak volna a célba" – mondta Takács Kincső. Balla elárulta: mivel ő már az ereje végén járt, ez a győzelem nagyrészt Takácsnak volt köszönhető.

A férfiak kenu kettes számában Hajdu Jonatán és Fekete Ádám délelőtt 500-on hajszállal maradt le a dobogóról – Hajdu mérgében el is törte a lapátját a célba érkezés után -, s most mindenképpen előrébb szerettek volna lépni. Tavaly az Eb-n, majd a vb-n is harmadikak lettek 200-on, és most sem jött össze az érem. Sokáig a második helyen haladtak, a hajrájuk azonban nem sikerült jól, és a hajót sem rúgták be jó ütemben, így végül ötödikek lettek.

Egyesben Takács Mihály a B döntőben szerepelt, ott az ötödik helyet szerezte meg, így összesítésben 14.-ként zárta a kontinensviadalt.

5000 méteren is sikerült érmeket szerezni

A magyar versenyzők egy-egy arany- és ezüstérmet nyertek az 5000 méteres számokban, így a küldöttség 6 első, 5 második és 4 harmadik hellyel zárta a vasárnap véget ért belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságot. Az olimpiai számokat tekintve 3-3-2 a mérleg.

A leghosszabb táv férfi számai nem sikerültek jól a magyaroknak, a kajakos Varga Ádám 11. lett a 22 induló között, míg a kenus Kiss Tamás 13. helyen ért célba a 16 fős mezőnyben.

A magyar versenyzők összesen 15 érmet, hat aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot gyűjtöttek a vasárnap zárult belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon, s ezzel az éremtáblázat élén zártak. Az olimpiai számokat tekintve 3-3-2 a dobogós mérleg.

(MTI nyomán)

Korábban írtuk:

Három aranyat, egy ezüstöt, egy bronzot hoztak a kajak-kenu Európa-bajnokság 500 méteres döntői

Egy aranyat, két ezüstöt és egy bronzot nyertünk a kajak-kenu Európa-bajnokság szombati napján


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »