Tizenhatodszor adták át a pedagógusi munkát elismerő Kunszt-díjat Kalocsán

Tizenhatodszor adták át a pedagógusi munkát elismerő Kunszt-díjat Kalocsán

A 2001-ben alapított Kunszt József-díjjal tiszteleg a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye a munkájukat kiválóan végző pedagógusok előtt. Az elismeréseket május 13-án a díjalapító főpásztor, Bábel Balázs érsek adta át Kalocsán.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A díjátadásra egybegyűlteket – a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye és Kalocsa város iskoláinak képviselőit, a díjazottakat, családtagjaikat, korábbi kitüntetetteket, több főegyházmegyei település polgármesterét – Bábel Balázs érsek köszöntötte. 

Kunszt József egykori kalocsai érsek iskolavárossá tette Kalocsát azáltal, hogy betelepített két szerzetesrendet – a jezsuitákat és az iskolanővéreket –, és támogatta  oktató-nevelő munkájukat. A későbbi években pedig szerte az egyházmegyében iskolákat hozott létre. Támogatta a tudományos életet, mai értékre átszámítva 200 millió forintot nyújtott az akadémiának – emlékezett meg a díjalapító érsek a nagy, példát adó elődről. Ma az elbizonytalanodás, forrongás légkörében élünk. Jó tartani ebben a helyzetben az értékrendet, mely irányt tud mutatni. A Kunszt-díj azok elismerése, akik a közösség által bizonyítottan maradandó értékeket mutatnak fel – mondta Bábel Balázs.

A Kunszt József-díjat a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye fenntartásában lévő oktatási és nevelési intézmények, a főegyházmegye területén működő szerzetesi fenntartású iskolák, valamint a Kalocsa Város Önkormányzata által fenntartott iskolák egy-egy pedagógusa kapja. A tapasztalt, kiváló szakmai felkészültségű, eredményes, a gyermekekkel és a kollégákkal jó kapcsolatot ápoló, példás életű díjazottak a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye részéről bronz emlékplakettet, intézményük fenntartója részéről pedig egyhavi bérnek megfelelő pénzjutalmat jelent az elismerés.

Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök ünnepi beszédében arra kérdezett rá, mit jelent keresztény pedagógusnak lenni, és hangsúlyozta az erre való reflexió fontosságát. A pedagógus, aki arra hivatott, hogy tanítson, Krisztus „kollégája” – mondta a püspök. Az Ószövetségben megfogalmazódott a vágy egy Messiás után, aki egy személyben testesíti meg a tökéletes királyt, papot és mestert. A királyt, aki összefogja és kormányozza a közösséget, a főpapot, aki közvetít Isten és ember között, és a tanítót, aki az igazság teljességét osztja meg hitelesen a közösséggel.  A Messiás, aki király, főpap és mester egy személyben, arra hivatott, hogy Isten művét folytassa.  A keresztény pedagógus Jézus munkatársa szeretne lenni – mondta a szeged-csanádi megyéspüspök, és rámutatott: ezt elméletben megfogalmazni könnyű, a gyakorlatban megélni annál nehezebb. Igényli a jó ember tulajdonságait és a szakmai minőséget. Mindkettő fontos ismérve a jó keresztény pedagógusnak, de nem elégséges – hívta fel a figyelmet a püspök.

Hogyan lehet másként tanítani a matematikát attól, hogy valaki keresztény? Kiss-Rigó László szerint szükséges ehhez valami plusz, ez pedig a Krisztussal való személyes ismeretség, Krisztussal kapcsolatban lévő ember tud hitelesen tanúságot tenni az örömhírről. Tegye ezt szerényen – mutatott rá ugyanakkor arra, hogy ez a többlet nem adhat tápot semmiféle lenézésnek a másik iránt. Példaként Mózest állította elénk, rámutatva arra a különbségre, ahogy Mózes ifjúkorában kiállt honfitársaiért, és ahogy Isten küldetésében lépett eléjük. A honfitársai sanyargatásait megelégelő ifjú Mózes tettlegesen fellépett a munkafelügyelő egyiptomival szemben. Őszinte emberségből cselekedett, abban a reményben, hogy ez a gesztus magával ragadja a többieket, s ő majd kiragadja ebből a rabszolgasorsból az embereket, és mellé állnak. Nem így történt, sőt feljelentették, s Mózesnek menekülnie kellett. Ezzel szemben, amikor a nép élére állt, Isten küldetését teljesítette. Az égő csipkebokorban Isten így szólt hozzá: Látom népen sanyarú sorsát, az én szívem esett meg rajtuk, én küldelek. Itt Mózes nem pusztán nemes gesztusból cselekedett, hanem Isten által vezérelve. A legjobb szándékú humanitárius cselekedet sem elég. Isten optikáján keresztül kell látnunk a valóságot, és ebből kell cselekednünk – fogalmazott. Ez az a többlet, amit a pedagógust keresztény pedagógussá teszi. Ez Krisztus ajándéka. Végül arra kérte az egybegyűlt pedagógusokat, tegyenek tanúságot arról, amiben hisznek. 

Kalocsa város részéről Baranyiné Hellényi Viktória, a Bajai Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskolája és Szakiskolája tanára kapta meg a Kunszt József-díjat, munkáját Bálint Lajos, Kalocsa polgármestere méltatta.

A szerzetesi fenntartású intézmények részéről Mikulás Domonkos, a kecskeméti Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda igazgatóhelyettese részesült az elismerésben. Tevékenységét Nagy Attila SchP, a kecskeméti piarista iskola igazgatója méltatta.

A főegyházmegye fenntartásában működő katolikus oktatási-nevelési intézmények részéről Balogh Tibor, a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tázlári tagintézményének vezetőjét díjazták, akinek munkáját Tázlár polgármestere, Bán Róbert méltatta.

A díjátadás után a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda növendékei köszöntötték rövid műsorral a résztvevőket.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »