Tizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás milliárdos költségvetési csalás gyanúja miatt

Tizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás milliárdos költségvetési csalás gyanúja miatt

Tizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás, a gyanú szerint a vállalkozások több mint 2 milliárd forinttal károsították meg az állami költségvetést – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a pénzügyőrök és rendőrök ügyészi irányítással egy keddi összehangolt akcióban az országban több helyszínen 15 embert állítottak elő, és közülük hatot őrizetbe vettek költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt.

A megalapozott gyanú szerint az őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy munkavállalóik után ne kelljen közterheket, illetve szolgáltatásaik után áfát fizetniük, igénybe vették egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét. A bűnszervezet tagjai egy többlépcsős céghálót hoztak létre, a munkavállalókat fiktív szerződésekkel foglalkoztatták, a hálózat alján működő vállalkozások pedig a közterheket ugyan részben bevallották, de nem fizették be. A hálózatban a cégeket rendszeresen cserélgették, és jutalék ellenében fiktív számlákat is kiállítottak.

Hírdetés

A főügyészség által irányított nyomozásban korábban a bűnszervezet több tagját – köztük a csoport irányítóját és a cégeket biztosító ügyvédet – már letartóztatták.

A keddi akcióban a bűnszervezet szolgáltatásait igénybe vevő vagyonvédelmi cégek öt vezetőjét és a pénzt mozgató gyanúsítottat vették őrizetbe, bizonyítékokat és vagyontárgyakat foglaltak le.

Az ügyészség a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt indult eljárásban indítványozta hat gyanúsított letartóztatását – tudatta a csoportvezető ügyész.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »