Titánok harca – szuperhősök egymás ellen

Titánok harca – szuperhősök egymás ellen

KÖZELKÉP – Amolyan A titánok harca-szerű történettel próbálja felvenni a versenyt a képregényfilmek piacán meglehetősen nagy lemaradásba került DC Comics a Marvellel, amely az elmúlt másfél évtizedben tudatos univerzumépítésbe fogott, és szuperhőseinek egyéni, illetve közös kalandjairól is számos filmmel állt elő, illetve forgat további mozikat.

Batman-vs-Superman-_b

A DC eddig jóformán csupán a Batman-karakter Frank Miller sötét hangulatú képregénye alapján történő, sikeres újrabrandelésével jeleskedhetett, igaz, az elég nagyot szólt: a Christopher Nolan rendezte, Chsristian Bale főszereplésével készült trilógia minden eddigi Denevérember-történetnél keményebb és mélyebb.

Emellett újabb filmet forgatott Supermanről is: Az acélember című film a Kripton bolygóról érkezett szuperhős kalandjait is sokkal komorabb és brutálisabb miliőbe helyezte. (Ott van még a Watchmen – Az őrzők is, amely ugyan elképesztően jó történet, a filmváltozat azonban nem igazán tudta képernyőre alkalmazni a képregény atmoszféráját.)

Mindezek nyomán adta magát a lehetőség, hogy a több, saját „istállóba” tartozó szuperhőst egyszerre felvonultató univerzum első filmjében Batman és Superman legyen a főszereplő. A Batman Superman ellen – Az igazság hajnala azonban meglehetősen erőltetettre sikeredett: egyszerre akarja visszaadni a Nolan-féle A sötét lovag sötét hangulatát, és próbál versenyre kelni a Marvel-képregényfilmek látvány- és akcióorgiájával.

A történet szerint Bruce Wayne, azaz Batman tehetetlenül követi figyelemmel Az acélember végén látható, pusztító, a fél várost romba döntő összecsapást Superman és Zod tábornok között, és meggyőződésévé válik, hogy a földönkívüli eredetű, legyőzhetetlennek tűnő szuperhős veszélyt jelent az emberiség számára, hiszen bármikor zsarnokká válhat. Ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy megtalálja a gyenge pontjait. Eközben a nem kicsit őrült milliárdos, Lex Luthor hasonló célokat forgat a fejében – ő viszont Batmantől is meg akar szabadulni, hogy a kriptoni technológiát megszerezve saját hatalmát növelje. Ennek érdekében egymásnak ugrasztja a két, köpenyes igazságosztót.

A film klasszikus erkölcsi dilemmát vet föl: mi a különbség egy önbíráskodó, álarcos „vigilante” és a bűnözők között, illetve meddig tartható kordában az emberiség védelmét szolgáló korlátlan hatalom, és mikor válik zsarnokivá és pusztítóvá?

Nos miután mindezek a dilemmák megfogalmazódnak, gyorsan el is kenik a választ, mivel kell a hely és az idő a látványos, pusztító összecsapásoknak. A sztori igencsak elnagyolt, jórészt arról szól, hogy a főgonosz, aki már-már karikaturisztikusan mindenható, egyre brutálisabb erőket küld harcba a két főhős ellen, akik megpróbálnak helytállni.

A látványorgia mellé közben kapunk egy adag szájbarágást a szuperhős emberi oldaláról és sebezhetőségéről, és Gal Gadot egész jó alakításában felbukkan a Csodanő is, kisegíteni a szorult helyzetbe került, ráadásul egy ideig inkább egymást püfölő macsó bajnokokat. Mindezt drámai, váratlan zárással próbálják kompenzálni – amiről azonban még az óvodások is tudják, hogy a folytatásban úgyis felülírják majd.

A parádés szereposztás is csak részben ellensúlyozza a hiányosságokat: a Bruce Wayne-t alakító Ben Affleck nem rossz, csak a történet nem hagy számára sok kibontakozási lehetőséget. Jeremy Irons viszont Alfred szerepében kiváló, akárcsak a Luthort alakító Jesse Eisenberg.
Ennél azonban a folytatásokban több kell, hogy jó filmek legyenek: Az igazság ligájában sem lesz elég a jó filmhez az, ha összeeresztenek egy csomó szuperhőst, és felturbózzák egyórányi számítógép-animációval, de a karakterek személyiségét, belső mozgatórugóit elfelejtik kidolgozni, a korrekt történetet pedig tessék-lássék odakent konfliktusokkal és akcióorgiával akarják helyettesíteni.

Batman Superman ellen – Az igazság hajnala (Batman v Superman: Dawn of Justice – amerikai akciófilm, 151 perc, 2016). Rendezte: Zack Snyder. Szereplők: Ben Affleck, Henry Cavill, Gal Gadot, Jesse Eisenberg, Amy Adams, Jeremy Irons, Diane Lane. Írta: Zack Snyder, David S. Goyer, Chris Terrio. Kép: Larry Fong. Zene: Hans Zimmer.

Értékelés az 1-10-es skálán: 7


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »