Tisztelt Ház – gerillákkal

Tisztelt Ház – gerillákkal

Megtartotta alakuló ülését pénteken a kolumbiai parlament, és most első ízben foglaltak helyet a padsorokban a marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) lázadószervezet egykori gerillái.

Juan Manuel Santos leköszönő elnök üdvözölte a “demokrácia templomában” a volt gerillákat, a FARC-al kötött békemegállapodás megőrzésére szólította a parlamentet és személyesen utódját, Iván Duque-t. Feltehetően Duque-re utalva azt hangoztatta, sokan nem szeretnék látni a parlamentben a FARC tagjait, de őt megelégedéssel tölti el a jelenlétük. 
    
“Azok, akik fél évszázadon keresztül fegyverrel harcoltak az állam és intézményei ellen, alávetették magukat a kolumbiai alkotmánynak és törvényeknek. Mostantól a szavak lesznek a fegyvereik” – fogalmazott Santos, aki Nobel-békedíjat kapott a FARC-al kötött békéért.
    
A 2016-ban kötött békemegállapodással összhangban, miután a FARC beszolgáltatta a fegyvereit, párttá alakult. A Közös Forradalmi Alternatív Erő párt nevének rövidítése azonos a gerrillaszervezetével, ugyancsak FARC-nak hívják. Március közepén parlamenti választást tartottak, amelyen Santos középutas koalíciójának három pártja nyerte a legtöbb voksot. A FARC párt a szavazatok alig egy százalékát gyűjtötte össze, de a békemegállapodás függetlenül a szavazataránytól 5-5 helyet biztosít neki a képviselőházban és a szenátusban.
    
Két hónappal a parlamenti választás után tartották meg az elnökválasztást, amelyen Santos már nem indulhatott, és a jobboldali Iván Duque győzött. Az alig 41 éves Duque fogadkozott, hogy felülvizsgálja a marxista lázadókkal két éve kötött békemegállapodást. Az egykori keményvonalas államfő, Álvaro Uribe kiválasztottja ellenzi a volt gerillák jelenlétét a kongresszusban, felháborítja, hogy bűnözők fognak törvényeket hozni, akik évtizedeken át gyilkoltat, kínoztak és ejtettek túszul embereket. Azt ígérte ugyan, hogy nem fogja “darabokra tépni” a békemegállapodást, ahogy azt egyes szövetségesei szorgalmazzák, de úgy módosítaná, hogy az amnesztia nem vonatkozzon a súlyos bűntényeket elkövető egykori gerillákra.
    
Duque győzelme után sokan megfogalmazták azt a félelmüket, hogy elnöksége veszélybe sodorhatja a békefolyamatot, és arra késztetheti a volt FARC-gerillákat, hogy más fegyveres csoportokhoz csatlakozva folytassák a harcot a kormány ellen. 
    
Elemzők szerint nem kizárt, hogy Duque kisebb változtatásokat tud majd eszközölni a békemegállapodásban, de szinte lehetetlen, hogy jelentősen tudja módosítani a kongresszus háromnegyede által támogatott szerződést.
    
A győztes Duque-ra, aki az elmúlt évszázad legfiatalabb kolumbiai elnökeként lép majd hivatalba augusztusban, jelentős kihívások várnak. Kolumbia gazdasága változatlanul gyengén teljesít, kábítószer-kereskedő bandák nyomultak be azokba a térségekbe, amelyeket korábban a FARC fegyveresei ellenőriztek, valamint az elmúlt évben több mint félmillió venezuelai érkezett az országba, hogy élelemhez és munkához jusson.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »