Tiszta vizet öntött a pohárba a Williams volt csapatfőnöke

Tiszta vizet öntött a pohárba a Williams volt csapatfőnöke

Jost Capito decemberben távozott, és most közölte: nem rúgták ki.

Decemberben azonnali hatállyal távozott a Williams vezérigazgatói és csapatfőnöki posztjáról Jost Capito, aki két évig irányította vezérigazgatóként (majd másfél évig csapatfőnökként) a Williamst, amely az előző idényt ismét az utolsó helyen zárta a konstruktőri pontversenyben, mindössze 8 ponttal.

Hírdetés

Ezt követően beindultak a találgatások, hogy mi állhatott a távozása hátterében, lévén a technikai igazgató Francois-Xavier Demaisontól is elköszöntek. Úgy hírlett, hogy az istállót birtokló Dorilton Capitalnél elégedetlenek voltak a csapat fejlődésével.

A napokban a német AutoBild című lapban azonban megjelent egy interjúban Capito elmondta: saját elhatározásából fordított hátat a Williamsnek, a folyamatosan bővülő versenynaptár ugyanis egyre nagyobb igénybevételt jelentett számára. Eredetileg is két, esetleg három évet ígért, és közben annyi versenyük lett, hogy az egész kimerítővé vált számára, ahhoz pedig több idő kell két-három évnél, hogy a csapat visszakerüljön a csúcsra – írta a GPhírek.

Nyitókép: Twitter/Williams Racing

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »