Tisza menti barangolás a Délvidéken

Tisza menti barangolás a Délvidéken

Kietlen, nagy pusztaság, sok-sok pogány, vad magyarral. Csak békességre és rendre kéne őket szoktatni, most, hogy Ajtony is le van már győzve. Valahogy így gondolhatta István királyunk, és Gellértre bízta a kereszténység terjesztését a Bánát tücsökzenétől hangos síkságán. Így született meg a bencések gyámkodása alatt az aracsi pusztatemplom, bár vannak olyan vélemények is, hogy csak a XIII. században épült fel a Vince-ér melletti kis dombon.

Bárhogyan is volt, 1280-ban már kifosztva, tatár vagy kun által meggyalázottan állt odalent a déli végeken. Nem maradt semmi, csak gaz és Hit. Nem kellett azonban olyan sokáig a Hitnek bujdosnia: 1377-ben megkezdődött a templom újjáépítése, hogy pár év múlva falai között ferencesek zsolozsmázhassanak, pap oszthasson áldást érkezőre és elmenőre, jó termésre és egybekelőre. 1422-ben már mezőváros veszi körül a templomot, 1450-től Torontál vármegye gyűlései is itt tartatnak. Szép, boldog, magyar idők, ám a viharfelhők már ott tornyosulnak valahol a mai Koszovó felett, ahonnan a török elkezdi ránk tolni a szerbet.

1536-ot írtunk, mikor egy napon megérkezett Aracsra a pestis, és hogy ez ne legyen elég, 1551. szeptember 18-án megérkezik Begler bég is, hogy egyetlen ágyúlövés után elfoglalja és kifossza a templomot.

Nagyot nézett a menekülő szerzetesek után a Hit, majd szépen visszabújt a falak közé. Eljöttek újra a csendes éjszakák, a bánatos őszi esők és a pusztulás, és jöttek az új honfoglalók is, akik serényen hordták el a falakat saját portájuk csinosítására. De a Hit maradt, mert valakinek csak őriznie kellett a pusztatemplomot. És láss csodát, a falak megmaradtak, és felkiáltójelként állnak ma is a bánáti szórványban. Pedig látták a magyar szabadságharc ellen táborba szállókat, látták az 1945-ben magyart irtó partizánokat, és látták az elmúlt évtizedekben idemenekülőket. Tengernyi sok magyar halállal dacolva, elpusztíthatatlanul mered rá Aracs az utazóra és az itt élőre egyaránt. Nem vádol, hanem a délvidéki magyarság zászlóshajójaként hirdeti a megmaradás titkát, a Hitet.

A Hit pedig egyre több magyar szót hall, egyre többen jönnek vendégségbe az Istenhez, megbeszélni a magyar megmaradás ügyes-bajos dolgait. A pusztatemplomot a szerb ortodox egyház is felfedezte magának, és próbálja úgy beállítani, mint középkori szerb templomot. Egész iskolák érkeznek ide, kik lovagi tornákon és ortodox miséken ismerkedhetnek a „szerb történelemmel”. A törökbecsei őslakosok által szervezett nyári táborban azonban nincs szükség történelemhamisításra; ott mindenki pontosan tudja, miről is szól igazán Aracs. Ezen eseményre érkezett a Hazajáró is 2013 nyarán, majd Aracs után felfedeztük a bánáti Tisza mente fővárosát, Törökbecsét is.

Törökbecsén a központban ott áll gróf Leiningen-Westerburg Károly mellszobra. Ennyi információ elég is lenne a városról, hogy itt is otthon érezzük magunkat, de azért van itt még egy s más, amitől Törökbecse kedves a magyar ember szívének.

A temetőben például a Délvidék egyetlen Hungária-szobra őrzi azoknak a honvédeknek az álmát, akik 1848. október 13-án haltak meg a hazáért.

Hírdetés

Azon a napon a Rohonczy Lipót vezette honvédsereg szétverte a várost pusztító szerb felkelőket. Rácjárás a következő évben is volt, akkor Perczel Mór győzte le az egyesült osztrák–szerb sereget, ekkor vetették be először Rózsa Sándort és szabadcsapatait is.

Törökbecse tehát ezernyi szállal kötődik az 1848/49-es szabadságharchoz, nem véletlen tehát a sok köztéri emlék, bár majd mindegyik sorsa hányatott. A város központjában álló ’48-as emlékművet például már hiába is keressük, mert azt az 1918-ban bevonuló szerbek ledöntötték, az obeliszk tetején lévő turult a Tiszába dobták. Jó hír, hogy a szonár már bemérte a turult a tiszai iszapban, már csak ki kéne emelni. Az 1911-ben avatott Leiningen-szobor is megjárta a maga kálváriáját. A szerb bevonulások alkalmával rendre eltűnt, utoljára 1954-ben került elő egy ház bontása közben. Ekkor megkapta az óbecsei focicsapat, akik a bronzszobrot beolvasztatták, az érte kapott pénzből pedig új mezeket vettek. Az új Leiningen-szobor 2009-ben lett felavatva, egyelőre ott van a katolikus templom kertjében.

Törökbecse a XIX. század második felében élte virágkorát, mikor a csatornaépítések következtében gabonaipari központtá vált. Ezekben az évtizedekben a környék földbirtokosa, Rohonczy Gedeon volt az, aki a közeli Gyöngyszigeten meghonosított egy Észak-Afrikából származó szőlőfajtát, amiből a híres krokán bor készül.  Ennek megkóstolása után átkeltünk a Tisza túlsó, bácskai oldalára. Itt előbb a délvidéki tömbmagyarság legdélebbi pontjának számító Temerinben néztünk körül. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc bukását követő években sorozatos elemi csapások érték a települést. Ekkor fogadták meg, hogy Szent Illés napján munkaszüneti napot tartanak a mezőkön, templomba mennek, és Istenhez fohászkodnak, hogy vegye le haragját a faluról.

Az ünneplés módja sokszor és sokat változott az elmúlt több mint másfél évszázad során, de az ősök fogadalmát mindeddig megtartották. Temerin minden július 20-án magyarul mulat.

A szomszédos falvak közül ezt már jó néhány nem teheti meg. Zsablyát, Csurogot és Mozsort együtt szokták emlegetni, ugyanis az 1944-es népirtás ezekben a falvakban nemcsak a szokásos kegyetlen öldökléssel járt, hanem a három település teljes magyartalanításával is. Akit nem lőttek a Tiszába, vagy nem löktek félholtan a sintérgödörbe, azt a járeki koncentrációs táborba internálták. A magyar temetőket felszántották, a sírköveket útalapba dobálták, a csurogi katolikus templomot lerombolták. A zsablyai magyar katolikus templom még ott áll a falu központjában, de sok ideje nincs már hátra, tetőszerkezete 2010-ben beomlott.

Ennyi maradt belőlünk errefelé, no meg a frissen avatott szerb–magyar megbékélés emlékműve, amely ott áll a csurogi dögtemető mellett. Ezzel a közelmúlttal és ezzel a jelennel kell tehát Bánátban, Bácskában együtt élni minden nap; ebben a közegben kell megmaradni magyarnak. Egy ezredévig már sikerült.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/33. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »