Tim Guénard: Erősebb a gyűlöletnél

Tim Guénard: Erősebb a gyűlöletnél

A Szent István Társulat gondozásában jelent meg idén Tim Guénard önéletírása, melyben egy a szülei által elhagyott és kitaszított, a társadalom perifériájára zuhant fiatalember beszéli el Isten irgalmas szeretetének megtapasztalásáig vezető útját.

A könyv szerzője hároméves volt, amikor anyja „egy sehová nem vezető” vidéki úton egy villanypóznához kötözte, s magára hagyta, hogy szeretőjével kezdjen új életet. Irokéz származású apja az alkoholba menekült, s a hűtlen asszony iránti gyűlöletét gyermekére is kivetítette, ütötte-verte, egész életére kiható, maradandó sérüléseket okozott neki. A kisfiú végül állami otthonba, majd később javítóintézetbe került.

Tim Guénard tehát már egészen kiskorában megtapasztalta az élet brutalitását, és a legkegyetlenebb ütéseket éppen azoktól kapta, akiknek szeretettel kellett volna elhalmozniuk őt. Önéletírásában a 45 éves szerző úgy emlékszik vissza, hogy három álom tartotta életben: „Az, hogy véghezvigyek egy hőstettet, ami előttem még senkinek sem sikerült, azaz kieszközöljem elbocsátásomat a javítóintézetből, ahova helyeztek; bandavezér legyen belőlem; meg tudjam ölni az apámat.”

Tim Guénard a harmadik kivételével megvalósította álmait. Évek hosszú során a bosszú tüze fűtötte. Könyvében leírja, hogy rengeteg szenvedés, megpróbáltatás után miként jutott el végül odáig, hogy őszintén meg tudott bocsátani a szüleinek. „Gyűlöletem börtönében meglátogattak olyanok, akikben a Szeretet lakott, és végül szívemben térdre kényszerítettek.”

A szülei által elhagyott és kitaszított, a társadalom perifériájára zuhant Tim már igen korán megtanulja, hogy csak akkor maradhat életben, ha alkalmazkodva a világban uralkodó farkastörvényekhez, nem válogat az eszközökben, és ha kell, bűnöket is elkövet annak érdekében, hogy valamilyen módon kikerüljön végletesen reménytelennek látszó helyzetéből. Ha eszébe jut is Isten, egy a fájdalmainkra, szenvedéseinkre érzéketlen valakit lát benne: „Többször, amikor posványban voltam, megszólítottam egy ismeretlen istent, a mindenható Szabadítót… Senki nem jött le az égből. A bántalmazott kölyök, a beteg, aki magányosan haldoklik… Ők mind-mind segélykiáltást intéznek egy felsőbbrendű Létezőhöz… Én is kiáltottam segítségért. Nem válaszolt senki sem. Emiatt Istent a hiányzók listájára tettem.”

Ám Tim Guénard önéletírásából egyértelmű, hogy az isteni Gondviselés mindvégig ott volt mellette, életének legszörnyűbb időszakaiban is. Amikor apja brutalitása miatt kórházba kerül, vincés nővérek ápolják odaadó szeretettel. Zaklatott kamaszkora mélypontján, amikor minden arra mutat, hogy semmi nem mentheti meg a végleges elzülléstől, egy jólelkű bírónő emberségesen bánik vele, felismeri kivételes rajzoló tehetségét, és elintézi, hogy kőszobrásznak tanulhasson. Első munkahelyén a főnök ellenséges előítélettel fogadja, mivel előtte már huszonketten voltak, akik még egy hetet sem dolgoztak végig, szembesülve a rendkívüli fizikai megterheléssel: a kőtömböket öt emelet magasságba kell felcipelni az imbolygó állványokon. Tim elolvassa a főnök háta mögött lévő táblán a „XXIII. János pápa utca” című feliratot. Fogalma sincs arról, hogy a Zsinat pápájáról van szó, de mivel ő a huszonharmadik munkás, a kőtömbök cipelése közben a Szentatyához intézett szavakkal ösztökéli magát: „XXIII. János, meglátod, a huszonharmadik fog nyerni.”

Itt, ezen a munkahelyén találkozik Tim az életét gyökeresen megváltoztató munkatársával, Jean-Marie-val, aki fiatalember és a Bárka közösség tagjaként fogyatékosokat ápol, gondoz. Tim ekkor már sikeres bokszoló, hajszolja az élet élvezeteit, s a múltjával sem képes teljesen szakítani, egy banda vezéreként alkalmi tolvajlásokból egészíti ki keresetét. Az erőre, a gátlástalan önérvényesítésre alapozó életszemlélet ütközik össze a szolidaritással, a gyengék és elesettek segítésével.

Tim kezdetben ellentmondásosan viszonyul a bárkásokhoz, megdöbbenti a szegénységük, az életmódjuk. Barátai előtt szégyelli, ezért el sem árulja nekik, hogy fogyatékosokkal tölti a szabadidejét. Végül azonban mélyen megérintik Jean-Marie szavai: „A Bárka egy hatalmas család. A Szentlélek hozta létre, hogy megértesse korunkkal: az ember központja nem az ismeretekben, az intelligenciában, a technikai fejlődésben, a hatalomban, hanem Isten szeretetében rejlik. Az ember szíve valójában ebben helyezkedik el. Ezért választotta Isten, hogy a szenvedőkben, a gyengében, a szegényben, az egyszerű embereken keresztül nyilvánuljon meg nekünk.”

Egész személyiségét átformáló hatással van Timre Thomas Philippe atya (1905–1993., domonkos szerzetes, pap, 1963-ban Jean Vanie-vel együtt megalapították a Bárka közösséget – a szerk.), akiben meglátja az irgalmas Istent. „Volt egy erőszakos apám, Isten ezzel a pappal egy irgalmas atyát ad nekem, aki nem maga miatt vállal engem… Ha Isten végtelen, akkor ő még Thomas atyánál is jobb.”

Felismerve és a saját, hányatott életében számtalanszor megtapasztalva Isten irgalmas szeretetét jut el végül Tim odáig, hogy megbocsásson apjának, még ha az emlékei mindmáig fájnak is neki időnként. Ám saját életével tanúsítja: „… nem létezik olyan seb, ami lassanként ne forrna be a szeretet hatására”.

Tim Guénard ma a világ egyik leghíresebb Mária-kegyhelyének, Lourdes-nak a közelében él feleségével, Martine-nal és négy gyermekükkel. Házuk befogadja az élet elesettjeit, amíg újra képessé nem válnak arra, hogy folytassák életútjukat.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »