Tiltás helyett szabályozással számolná fel a rollerkáoszt Budapest

Tiltás helyett szabályozással számolná fel a rollerkáoszt Budapest

Szerdán a Fővárosi Közgyűlés elé kerül a főváros és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által a kerületi önkormányzatokkal közösen kidolgozott együttműködési megállapodás, amely lefekteti a rollerkáosz megszüntetéséhez szükséges önkormányzati szabályozás kereteit Budapesten. A tervezet elfogadása után a főváros és a kerületek által megalkotott szabályozás életbe lépésével a szolgáltatók kiszámíthatóbb, világos szabályozási környezetben működhetnek, a lakosság a főváros és a kerületek pedig rendezettebb köztereket nyernek. Az első mikroMobilitási Pontok 2022 első felében jelenhetnek meg.

Más nagyvárosokhoz hasonlóan Budapesten is mindennaposak a közlekedéssel, parkolással, közterület-használattal kapcsolatos kihívások. Ezek egy jelentős része ahhoz a körülbelül 7 ezer megosztott rollerhez és körülbelül 2 ezer megosztott kerékpárhoz kapcsolódik, amelyek naponta segítik a fővárosban élők közlekedését. Az eszközök használata, parkoltatása jelenleg sajnos szabályozatlan, ezért sok esetben rendetlenséget, közlekedési nehézségeket okoznak Budapest utcáin – fogalmaz közleményében a BKK.

Mint azt kiemelik, a Fővárosi Önkormányzatnak és a Budapesti Közlekedési Központnak eltökélt célja, hogy rendezettebbé váljon a városkép. Mindezt úgy elérve, hogy közben a lehető legjobban érvényesüljenek a fenntarthatóság szempontjai a közlekedésben, bárki számára elérhető lehetőségeket biztosítva az egyéni autóhasználat helyett. Ebben komoly szerepe van a megosztott mikromobilitási módoknak önmagukban, vagy a közösségi közlekedéssel kombinálva. A megosztott szolgáltatások a saját eszközök használatát is népszerűsítik azzal, hogy lehetőséget teremtenek a városi kerékpározás és rollerezés kipróbálására – teszik hozzá.

Mit jelent az, hogy mikromobilitás és miért fontos?

Mikromobilitásnak nevezzük azoknak a közlekedési eszközöknek a használatát, amelyek a hagyományos városi közlekedési rendszereket kiegészítik. Közös jellemzőjük, hogy csendesek, kis helyet foglalnak, kicsi a súlyuk, maximális sebességük – amely jellemzően 25 km/óra – pedig illeszkedik a városi közlekedéshez. Ilyen jármű például a kerékpár és a roller, illetve ezek elektromos rásegítésű változatai.

Egy sűrűn beépített, jelentős lakosságszámmal rendelkező nagyvárosban különösen fontos, hogy elterjedjenek az ilyen eszközök. Ezek a járműtípusok megfelelő közlekedési alternatívát kínálnak a városban közlekedők számára az utazás utolsó kilométereinek megtételéhez, különösen a közösségi közlekedéssel kombinálva. Ennek köszönhetően csökkenhet az autóforgalom és a károsanyag-kibocsátás, nem mellesleg ezek az eszközök gyors eljutást is biztosítanak – hangsúlyozzák.

Hírdetés

A megosztott mikromobilitási szolgáltatások további előnye, hogy széles kínálatból választhatunk az aktuális úti célunknak megfelelően, nem kell vásárlással elköteleződni, a parkolás és szerviz gondjai sem a felhasználót terhelik.

A főváros és a Budapesti Közlekedési Központ a kerületi önkormányzatokkal közösen kidolgozott egy olyan szabályozási javaslatot, amely a lakosság, a szolgáltatók és a kerületek érdekeit egyaránt szolgálja. Ennek a főbb pontjai a következők:

  • A megosztott mikromobilitási eszközöket és járműveket (Pl.: a Mol Bubi, a Donkey Republic kerékpárjait, vagy a BIRD, a TIER és a Lime rollerjeit) csak a kijelölt pontokon szabad majd elhelyezni. A Mol Bubi kerékpárokat egyelőre csak a szokásos gyűjtőállomásokon lehet elérni, de ez a jövőben változhat.
  • A közösségi közlekedési megállóhelyeknél és egyéb sűrűn lakott területeken tervezett mikroMobilitási Pontokat világoszöld burkolati jelek határolják és táblák jelzik.
  • A mikroMobilitási Pontokat magánhasználatú kerékpárok, rollerek parkolására is lehet használni.
  • A szolgáltatók hatósági szerződést köthetnek a közterület-tulajdonos önkormányzatokkal, akiknek díjat fizetnek a közterület-használatért.
  • A piaci szereplők szolgáltatása hosszú távon az eddigiekhez képest szorosabban integrálódni fog a város közösségi közlekedési rendszerébe (Pl.: FUTÁR-ban való megjelenés.).
  • A közterület szűkösségétől függően különböző zónákat alakítanak ki a városban: a belvárosban sűrűbben, a külső kerületekben ritkábban hoznák létre a különböző eszközök parkoltatására alkalmas mikroMobilitási Pontokat. Több mint 500 ilyen helyszín már tervezési fázisban van, ezek közül 2022 első felében körülbelül 100-200 kivitelezése várható.

A sajtóközlemény hozzáteszi, hogy a tervezett szabályozás minden szereplő számára komoly előnyöket jelent a jelenlegi helyzethez képest. Az újszerű megoldás kényelmes hozzáféréssel és rendezett rövid idejű parkolási lehetőséggel ösztönzi a fővárosiakat a kis helyet foglaló, fenntartható közlekedési eszközök használatára. Ennek megvalósításában hatalmasat léphet előre Budapest, ha a Fővárosi Közgyűlés támogatja a BKK javaslatait soron következő ülésén – véli a BKK.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »