Thúry György emlékezete halálának 450. évfordulóján

Thúry György emlékezete halálának 450. évfordulóján

Thúry György egykori várkapitány halálának 450. évfordulójáról kiadványokkal, tudományos konferenciával, portyával és zenével is megemlékeznek a következő hónapokban Nagykanizsán.

A rendezvénysorozatról tartott keddi sajtótájékoztatón Balogh László polgármester úgy fogalmazott: az örök értékeket meg kell őrizni, Thúry pedig „a mi hősünk”, nem véletlenül van elnevezve róla múzeum, iskola, tér is a dél-zalai városban.

Felidézte, hogy a Dunántúl oroszlánjának is titulált vitéz Léva, majd Várpalota, életének utolsó éveiben pedig Kanizsa várkapitánya volt, akiről úgy tartják, 600 párbajban győzött. Vitézségéről és a török elleni küzdelmeiről a nyugati krónikák is megemlékeznek.

A Thúry 450 programsorozat szervezőjeként Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója elmondta: tavaszi és őszi megemlékezéseket, programokat terveznek, attól is függően, hogy a járványhelyzet mit tesz lehetővé. Március 5-től diákoknak vetélkedőt, óvodásoknak rajzversenyt hirdetnek, a felnőtteknek pedig feladatlapokat készítenek, mindezeket április 1-jén, online ünnepség keretében értékelik.

Az őszi programsorozatban tudományos emlékülést terveznek, családi napot is szerveznének, valamint hagyományőrzők és civil szervezetek részvételével török-magyar “bajvívás” is szerepel a lehetséges programok között.

Hírdetés

Kanász Viktor történész Thúry Györgyről újonnan készített kiadványát jelentetik meg, de készülnek két forrásgyűjteménnyel is, amelyek a kanizsai vár életébe engednek bepillantást, például a korabeli leltárak segítségével.

Vörös András, a hagyományőrző Thúry Vitézlő Oskola vezetője jelezte: a tizenéves hagyományaiknak megfelelően idén is megszervezik április 2-án a Thúry portyát Nagykanizsáról Orosztonyba lovasok és talpasok részvételével.

Klaszán Sándor, a tavaly alakult Canischa Cronica régizenei együttes vezetője pedig arról számolt be, hogy április 1-jén bemutatkozó koncertet tartanak, amelyen reneszánsz dalokat és egy saját szerzeményű rockszvitet is előadnak élőben vagy online formában.

Haláláról a Vasárnapi Újság így ír: 1571-ben kanizsai kapitány volt Thury György. Incselkedő török csapat a vár alá szemtelenkedett. Ő is kiront rögtön néhányad-magával megfékezésökre; hanem akkor minden oldalról előtörtek, a kik elbújva voltak, és lenyomva sokan az egyet, könyörtelenül megölték. Fejét aztán nagy diadallal küldöttek Konstantinápolyba. Valami értéktelen fejet nem küldtek volna el. Ezzel is kimutatták, mennyire féltek tőle, a mig élt. Thury György valóban a XVI-dik század Kinizsijének nevezhető, annyira kiváló tulajdonai voltak a merészség és személyes vitézség, és anynyit ártott egymagában a töröknek. (Forrás: Vasárnapi Ujság 15. évf. 19. sz. (1868. máj. 10.))

(mti, wiki/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »