Teszt lehetett a New York-i robbantás

Ahogy arról korábban írtunk, helyi idő szerint azombat este 21:00-kor (közép-európai idő szerint vasárnap éjjel 02:00-kor) egy kuktafazékban elrejtett, mobiltelefonnal aktivált bomba robbant fel New York-ban egy étteremben. Szerencsére senki sem vesztette életét, de 29 ember megsérült.

 

A robbantást potenciális terrorcselekményként kezelik a hatóságok, a minnesotai bevásárlóközpontban történt késeléssel és a New Jersey-i robbantással együtt, és esetleges összefüggések után kutatnak a három eset között.

 

Az antiterrorista egységeknek egyelőre nincs gyanúsítottja, és az indíték sem tisztázott – mivel még egyik terrorszervezet sem vállalta a felelősséget a történtekért, politikai célú bűntényről is szó lehet.

 

Használtak már hasonló bombákat

 

„Szinte bárki legyárthatta ezeket a bombákat használhatott telefonokat az időzítéshez”, idézte a Reuters az egyik rendőrtisztet, aki hozzátette, hogy az elkészítésükhöz szükséges információ fenn van a neten. A bombák elnagyoltsága és (szerencsére) kis hatásfoka miatt egy kevésbé kifinomultan működő szervezetet sejtetnek a háttérben.

 

„Ez az, ami aggaszt minket. Ez valamiféle teszt volt, ami nem csak a szerkezetek működésére, hanem a New York-i hatóságok reakciójára is irányult?”

 

A hatóságok a New York-i robbantás helyszínétől nem messze találtak egy másik kuktabombát, amit később ellenőrzött körülmények között megsemmisítettek. A szakértők szerint a szerényebb kivitelezés ellenére a bombák megegyeznek a 3 halálos áldozatot és 260 sérültet követelő 2013-as bostoni robbantásnál használt szerkezetekkel (ezekben srapnel is volt).

 

Politikai vonzata is lehet

 

Donald Trumpo amerikai elnökjelölt, aki keményvonalas terrorintézkedéseket sürget, és betiltaná a muszlimok beutazását az USA-ba még azelőtt „szándékos robbantásnak” nevezte az esetet, hogy azt a hatóságok megerősítették volna. Ellenfele Hillary Clinton demokrata elnökjelölt egyelőre óvatosságra intett az elhamarkodott következtetésekkel szemben.

 

De nem csak az elnökválasztás jövőhéten esedékes első tévés vitáját határozhatja meg a New York-i eset. Holnap nyitják meg az ENSZ közgyűlését a szervezet New York-i székházában, amin 135 ország képviselői vesznek majd részt. Az elmúlt hét esményei miatt ezért a hatóságok további ezer rendőrt és katonát mozgósítottak a biztonság megerősítésére.

 

Yahoo.com

Nyitókép:


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »