Testben távol, de lélekben közel – Szalézi lelkinapot tartottak fiataloknak a neten

Testben távol, de lélekben közel – Szalézi lelkinapot tartottak fiataloknak a neten

Virtuális lelkinapra hívta a fiatalokat március 21-én négy szalézi szerzetes a legnagyobb internetes közösségi oldal segítségével, hogy az egész napon át tartó élő közvetítéssel kárpótolják azt a hatvan jelentkezőt, akik a járványveszély miatt nem vehettek részt a péliföldszentkereszti lelkigyakorlaton.

Kovács Sándor, Ilodigwe Emmanuel és Tóth Péter szalézi szerzetesnövendékek Csány Péter, a szombathelyi szalézi rendház igazgatójának vezetésével az interneten többször élőben bejelentkeztek Péliföldszentkeresztről, közös imádságot, szentmisét, elmélkedéseket, beszélgetéseket közvetítettek.

A Testben távol, de lélekben közel mottó jegyében igyekeztek a “VISzLeK” internetes csoportban követhető élő közvetítések által megtartani a fiataloknak szóló lelki programot.

Elsősorban a 18–25 éves korosztályt hívták meg, de bárki velük tarthatott otthonról, aki bejelentkezett a közösségi oldalon létrehozott csoportba. Nagy meglepetésként így az eredetileg hatvanfősre tervezett lelkigyakorlat több mint kétszázötven fősre duzzadt.

A program 5.45-kor kezdődött hajnali „napkeltő” dicsőítéssel 375 méter magasan, a Gerecsében, Öregkőn.

8.30-kor Kovács Sándor szerzetesnövendék jelentkezett be. 10.30-kor a rendfőnök javaslatára március 15-én elkezdett kilencedet imádkozva felsétáltak a szerzetesek a rendi temetőbe, ahol elhunyt szerzetestestvérekre emlékeztek, többek között a tavaly óta ott nyugvó Havasi József atyára.

Hírdetés

A négy szalézi 11 órakor énekes hálaadást tartott a hívatásokért, majd 12 órától szentmisét közvetítettek a Szent Vendel-kápolnából, amelyen részt vettek a helyi közösség tagjai is: Derossi Raja, a péliföldszentkereszti szalézi rendház igazgatója, Ábrahám Béla atya és Nguyen Hai Ly Jakab atya is.

14 órától a Celestina Mama Kávézóból közvetített beszélgetés folyamán a nap közben a csoport tagjai által feltett kérdésekre keresték a válaszokat. A kötetlen beszélgetésnek nagy sikere volt a netes közönség körében.

A nap utolsó programja a 16 órától megtartott szentségimádás volt, ennek keretében Csány Péter a keresztútról elmélkedett, fiatal rendtársai pedig énekkel, zenével segítették az elmélyedést.

Végül a négy szalézi rövid összegzéssel zárta az újszerű, kényszerű, de mégis nagyszerű virtuális lelkinapot.

Forrás és fotó: Szaléziak.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »