Terv: a HORECA-cégek 6 ezrelék fölött is nyitva tarthatnak, ha csak beoltottakat alkalmaznak és fogadnak

Terv: a HORECA-cégek 6 ezrelék fölött is nyitva tarthatnak, ha csak beoltottakat alkalmaznak és fogadnak

Az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) várhatóan még szerdán jóváhagyja azt a javaslatot, miszerint hat ezrelékes fertőzöttségi ráta fölött is nyitva tarthatnak a HoReCa ágazatban tevékenykedő vállalkozások – közölte a szerdai kormányülést követően Florin Cîţu.

A miniszterelnök elmondta, a CNSU módosítani fogja korábbi határozatát, lehetővé téve a szállodák, éttermek és kávézók számára, hogy 6 ezrelékes fertőzöttségi ráta fölött is működhessenek, ha alkalmazottaik be vannak oltva koronavírus ellen, és csak beoltott vendégeket fogadnak. „A beoltottakat nem kell büntetni – ettől az elvtől nem akarok elállni” – fogalmazott.

Hírdetés

A kormányfő hozzátette, az intézkedést egyelőre a HoReCa-ágazat kérte, de szándékai szerint más területeken is bevezetik, például magánrendezvények vagy koncertek esetében is alkalmazni lehet majd.

Florin Cîţu arról is beszélt, hogy rövidesen elküldik a parlamentnek azt a törvénytervezetet, amely saját költségükön való tesztelésre kötelezi majd az egészségügyi és a tanügyi dolgozókat.

„Nem akartunk ide jutni, soha nem akartunk ebbe a helyzetbe kerülni. Rendelkezésünkre állt és áll a vakcina, de ha nem oltatjuk be magunkat, nem tehetünk semmit, kénytelenek vagyunk ebbe az irányba haladni. A beoltottak hozzáférhetnek különféle szolgáltatásokhoz és tevékenységekhez, a mások számára kockázatot jelentő oltatlanok pedig nem” – fogalmazott a kormányfő. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »