Terrortámadás Nizzában – ünneplő tömegbe hajtott egy tunéziai férfi, legalább 84 halott

Járókelők közé hajtott egy teherautó csütörtök este a franciaországi Nizzában, és 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladva egy sétány két kilométeres szakaszán sok embert szándékosan elgázolt a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett tűzijátékot néző tömegben. Az eddigi jelentések szerint több mint 84 ember vesztette életét, sokan megsebesültek, a jármű sofőrje állítólag belelőtt a tömegbe, majd a rendőrök lelőtték őt. A hatóságok szerint terrorcselekményről van szó, a teherautóban fegyvereket találtak, de túszejtés nem volt. A francia elnök azonnal válságstábot hívott össze Párizsba.

A súlyos incidens a Promenade des Anglais nevű sétányon történt. A rendőrségi forrásokra hivatkozó sajtójelentések péntek hajnalra már 84 halálos áldozatról és összesen ötven sebesültről tudtak, ez utóbbiak közül negyvenkettőnek válságos az állapota. A sérültek között a magyar külügyminisztérium értesülése szerint egy magyar nő is van.

Christian Estrosi, a Nizzát is magában foglaló körzet vezetője nyilatkozatában azt mondta, hogy a francia rendőrség “egy magas rangú személyisége” is halálát lelte a merényletben, de nem nevezte meg, hogy kiről van szó.

Az első jelentésekből még nem derült ki, hogy a teherautóban hány személy ült, amikor belerohant a tömegbe. Pierre-Henry Brandet, a francia belügyminisztérium szóvivője elmondta: még vizsgálják, hogy a lelőtt sofőr egyedül követte-e el tettét, avagy társai is voltak, akik elmenekültek. Megerősítette, hogy a rendőrség “semlegesítette” a nizzai tömeges gázolást elkövető teherautó sofőrjét. Ugyanakkor cáfolta azokat a korábbi híreszteléseket, amelyek szerint a gázolást túszejtés is követte volna.

Christian Estrosi megerősítette, hogy a kamionban fegyvereket és gránátokat találtak, akárcsak azt, hogy a sofőr belelőtt a tömegbe. A sajtó beszámolt arról, hogy a teherautó 80 kilométeres óránkénti sebességgel, mintegy két kilométeren keresztül gázolt a tömegben, cikkcakkban haladva, hogy minél több embert sodorjon el. Az ANSA olasz hírügynökség egy szemtanúra hivatkozva jelentette: a gázolásos merénylet után a rendőrség felszólította az embereket, hogy azonnal meneküljenek el a helyszínről, mert a járműben vélhetően robbanóanyag is van. A hatóságok azonnal széles körben lezárták a helyszínt, és felszólították a lakosságot, hogy lehetőleg mindenki maradjon otthon.

Egy 31 éves tunéziai férfi volt az elkövető

Egy 31 éves, tunéziai származású nizzai férfi volt annak a teherautónak a sofőrje, amely csütörtök este Nizzában a francia nemzeti ünnepre összegyűlt tömegbe hajtott – véli tudni a Nice-Matin című helyi újság saját információja alapján.

A Le Figaro című lap francia biztonsági forrásokra hivatkozva péntek hajnalban azt írta, hogy 80-ra emelkedett a halálos áldozatok száma; 31 ember súlyosan megsebesült, 16 pedig válságos állapotban van.

Egyertelműen terrorcselekmény

A televíziók beszámoltak arról, hogy a gázolás és az azt követő lövöldözés nyomán pánik tört ki a tömegben, a képernyőkön rohanó embereket lehetett látni. Francois Hollande francia elnök a tömeges gázolást követően azonnal visszatért Párizsba Avignonból, és a belügyminisztérium épületébe csütörtök éjjel válságtanácskozást hívott össze. A francia hatóságok immár egyértelműen terrorcselekményként kezelik a történteket. Hollande telefonon korábban már tanácskozott Manuel Valls miniszterelnökkel és Bernard Cazeneuve belügyminiszterrel. A belügyi tárca vezetője a válságtanácskozás után személyesen készül Nizzába utazni.

Egy magyar nő sérült meg könnyebben

A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) egy sérült magyar nőről tud a nizzai tömeges gázolással összefüggésben – közölte Menczer Tamás, a tárca szóvivője péntekre virradó éjszaka az M1 aktuális csatornán. Elmondta, hogy a francia hatóságoktól egyelőre nem kaptak hivatalos tájékoztatást magyar érintettekről. A könnyebben sérült nő telefonon hívta fel a Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta, megsérült, a szállásán várja a segítséget. Egy másik, Nizzában tartózkodó nőt pedig biztonságos helyre tereltek a támadás után – tette hozzá.

Menczer Tamás tájékoztatása szerint a külképviselet mindenkit próbál elérni, akiről tudja, hogy Franciaországban van, hogy megkérdezze, miben tud segíteni, illetve az érintettek hol és hogy vannak. Emellett a 00 33 683 254 362-es ügyeleti telefonszámon várják a kérdéseket, bejelentéseket.

Sorra jelennek meg a döbbenetes felvételek, ezek megtekintését csak erős idézetűeknek ajánljuk


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »