Terror: kommunikációs eszközöket tiltana be a kormány

Április 1-jére, péntekre hívta egyeztetésre a parlamenti frakciók vezetőit Pintér Sándor belügyminiszter az ország biztonsága érdekében szükséges lépésekről, a terrorizmus elleni intézkedésekről – közölte Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Jelezte, Pintér Sándor megjelölte azt az öt témakört is, amelyben a kormány a Belügyminisztériumra (BM) bízta a szükséges törvényjavaslatok kidolgozását.

A tervek között szerepel, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ a megelőzés szempontjából kulcsfontosságú nyilvántartásokhoz a jövőben közvetlenül férjen hozzá. Továbbá tilthatóvá tennének olyan kommunikációs eszközöket, amelyeknél a titkosítás miatt a hatóság nem tud élni a törvényesen engedélyezett adatmegismerés jogával sem – tájékoztatott Gulyás Gergely.

A tervezett törvénymódosításokkal azt is el akarják érni – folytatta –, hogy terrorcselekmény bekövetkeztekor korlátozni lehessen a polgári adatforgalmazást – a mentésben részt vevők kommunikációjának biztosítása érdekében –, valamint a veszélyes áruk szállítását.

Emellett bővítenék a rendőrség adatkezelési lehetőségét az államhatár- és létesítményőrzési feladatok ellátása során.

Ismert, a belügyminiszter kedden 13 órától módosította a Magyarország területére érvényes terrorfokozatot is, jelenleg a hármas (közepes) fokozat van érvényben.

Szerda estig várják a javaslatokat

Gulyás Gergely elmondta, a belügyminiszter azt kérte a frakcióvezetőktől, hogy a megjelölt témakörökben juttassák el javaslataikat a BM-nek szerda estig. Mivel több sarkalatos törvény módosításáról is szó van, a kormányoldal számít az ellenzéki pártok támogatására – tette hozzá. A törvényjavaslatokat április 4-i ülésén tárgyalja a kormány.

A politikus megjegyezte, hogy az alaptörvény-módosítás kérdése nem a BM, hanem a Honvédelmi Minisztérium (HM) hatáskörébe tartozik, így az ahhoz szükséges egyeztetéseket a HM folytatja le.

A Fidesz frakcióvezető-helyettese arról is beszélt, hogy a múlt héten a honvédelmi bizottság tárgysorozatba vett egy jobbikos törvénymódosítási javaslatot, ám az Országgyűlésben a Fidesz képviselőcsoportja nem fogja támogatni a napirendre vételét. A Jobbik előterjesztése arról szól – idézte –, hogy kormányhatározatban megállapított 1-es vagy 2-es fokozatú terrorfenyegetettség elrendelése után a honvédség fegyverhasználati joggal vehessen részt az államhatár őrzésének biztosításában, továbbá belföldi erőszakos cselekmények elhárításában.

Gulyás szerint azért aggályos, mert a Jobbik nem támogatta a korábbi módosítást

„Ez a módosítás ebben a formában azért vet fel alkotmányos aggályokat, mert a Jobbik sem támogatta azt az alkotmánymódosítást, amely a honvédség alkalmazását egyértelműen lehetővé tette volna a kormány számára” – mondta Gulyás Gergely.

A képviselőt kérdezték az európai uniós források egy részének felfüggesztéséről szóló sajtóhírekről. Ezekkel kapcsolatban hangsúlyozta: a kormány maximálisan lekötötte a forrásokat, sőt túl is tervezte őket, így jó remény van arra, hogy még szabálytalanság feltárása esetén sem esik el egyetlen fillértől sem az ország.

Az államfő által a parlamentnek visszaküldött, a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló törvényjavaslatról Gulyás Gergely kérdésre közölte: érdemben igyekeztek figyelembe venni Áder János köztársasági elnök kritikáját, és a módosítások szerinte az aggályok jelentős részét megfelelően orvosolják. Az előterjesztésről szerdán szavazhat újra a Ház.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »