Termékakció a boltban!

Termékakció a boltban!

Talán úgy egy évvel ezelőtt hallottam, amint egy fiatal nő oktatgatta az édesanyját bevásárlás közben, hogy mi a fenének nézi az árakat. „Ami kell, azt megveszi az ember, mit számít, hogy ötven centet nyer vagy veszít egy terméken.” De a nyugdíjas korú édesanya továbbra is csak azt fontolgatta, két hasonló áru közül melyik az olcsóbb. És az akciós katalógus volt az útmutatója az aznapi vásárlásra.

Ma már egyre többen lapozgatják a hetente megjelenő leértékelt árujegyzéket, illetve odafigyelnek a polcokon lévő cikkek alatt feltüntetett árakra. Ráadásul többször elhangzott a tévében és a rádióban hogy egyre inkább a leértékelt árucikkeket keressük, tehát terjed az új szemléletmód a fogyasztók körében. Így a vékonyabb pénztárcájúak már nem sebtében és szemlesütve kapkodják a pultról az olcsóbb dolgokat, hanem éppen ellenkezőleg, alaposan megvizsgálják a leértékelt terméket, hogy abból is a jobb minőségűt vegyék meg. Már nem fintorog a többség, ha valaki a katalógussal járja a boltot, és összehasonlítja a terméket a reklámújságban feltüntetettel. Sőt olyan is előfordul, hogy az akciós termékek vásárlásában járatlan vevők tanácsot kérnek a „bennfentesektől”. Mindenki igyekszik megtakarítani néhány eurót, mert nem mindegy, mennyit adunk ki a kosárnyi áruért.

A kereskedő oldaláról nézve szintén hasznos a csalogató leértékelés, hiszen néhány kiválasztott árucikk mellett sok minden mást is megvesz a vásárló, s ez mindenképpen növeli a kereskedelmi egység bevételét. Nem is lehet igazán tudni, ki jár jobban, de fő, hogy az emberek azt higgyék, hogy ők a nyertesek. Már ha egyáltalán beszélhetünk nyertesekről a jelenlegi árszint esetében.

Hírdetés

A leértékeléssel kapcsolatban más új jelenség is felütötte a fejét. Jócskán a nyár elején hűtőtáskákat és hűtőblokkokat kínált a katalógus előnyös áron. S mivel főleg a jégkocka a háztartások legtöbbjében „fogyóeszköz”, vagyis varázslatosan el szokott „fogyni”, mindig utánpótlásra van szükség. Nem is csoda, hogy a máris javában tomboló nyár idején nagyon sokan keresték a kijelölt helyen a leárazott, négyes csomagolású kockákat. Csakhogy hiába keresték. Hűtőtáskából volt vagy hat fajta. Azt kedvükre vitték az emberek, remélve, hogy másnap vagy harmadnap hűtőkockát is kapnak hozzá. A reklamációs osztályon utánakérdeztem, van-e raktáron a jelenleg hiányzó kockából.

Azt mondták, nem érkezett meg a szállítmány, majd később lesz. Nem hazudtak. Néhány nappal az aktuális akcióhét lejárta után roskadoztak alattuk a pultok. Természetesen, most már rendes áron. És az emberek vitték, örültek, hogy végre feltölthetik a hiányt.

Az általam leggyakrabban látogatott áruház élelmiszerosztályán figyelni kezdtem a katalógusokat és a kirakott árut. Csodálkozva vettem észre, hogy több meghirdetett árucikk leárazása nem valós, mert egyszerűen nincs. De csak azon a  bizonyos héten. Újabb akciós hét során már megjelenik, de addigra nem érvényes rá a leértékelés. Nem akarom elhinni, hogy ez szándékos. De meg kell hagyni: eléggé furcsa tény.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »