Teréz anyára emlékeztek Érden

Teréz anyára emlékeztek Érden

Püspöki szentmisével emlékeztek Szent Teréz anyára liturgikus emléknapját követően, szeptember 6-án a Szeretet Misszionáriusai érdi házának udvarán.

Nem csupán a környező településekről, de több száz kilométert megtéve Tiszaalpárról is érkeztek zarándokok – eljöttek a segítők és segítettek is. A délután 17 órakor kezdődő koncelebrált szentmisét Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök mutatta be.

Teréz anya nem a múlt, hiszen karizmái itt élnek közöttünk a nővérek által – mondta köszöntő beszédben Hajdu Ferenc érdi plébános.

A szentmise homíliájában Spányi Antal püspök kiemelte: Isten minden kornak megfelelő szenteket küld. Teréz anya életútját ismertetve a főpásztor hangsúlyozta, hogy ez a testileg törékeny, kicsiny asszony, korának legnagyobb személyisége volt. Mi Teréz anya titka? – tette föl a kérdést a megyéspüspök. – Nem is titok, hiszen az evangélium üzenetének a lényege, hogy tudjunk magunkról lemondva, másokat szolgálni. A főpásztor Szent Teréz anya közbenjárását kérte a nővérekre, minden jelenlévőre, hogy példáját követni tudják.

Hírdetés

A szentmise befejező áldása után lehetőség volt a Teréz anya ereklyéje előtti tiszteletadásra.

A délutánt agapé és kötetlen beszélgetés zárta. Spányi Antal püspök meghallhatta a nővérek beszámolóját az általuk végzett hitoktatásról, majd megtekintette a rendházat, melynek felújításához a Székesfehérvári Egyházmegye is hozzájárult.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »