Tényleg 61-szer többet ér a férfi-BL-győzelem, mint a női?

Tényleg 61-szer többet ér a férfi-BL-győzelem, mint a női?

Egy tavaly megjelent kutatás cáfolta azt a korábban elterjedt nézetet, miszerint az őskori társadalmakat a férfidominancia jellemezte. A University College London antropológusa, Mark Dyble a Guardiannak arról beszélt, hogy a törzsek egalitárius, azaz egyenlőségi elv alapján működtek. Az újdonság mellett ugyanakkor egy tényező nem változott: a hierarchiában a férfiak a halászat és a vadászat révén aktív, míg a nők passzív szereplők voltak – ez pedig évszázadokig meghatározta a társadalmakban élők gondolkodásmódját. Elég csak arra a tézisre gondolni, miszerint a férfi dolgozik, pénzt keres, a nő pedig otthon, a ház körül tevékenykedik. Ez az aktív-passzív „elmélet” ahogy az oktatás, a politika, úgy a sport területén is sokáig érvényben volt.

Olümpiában, a Krisztus előtti időkben rendezett versenyeken nemhogy a részvevők, a nézők között sem lehettek nők. Az 1896-os, első olimpián a nézőtéren már helyet foglalhattak a gyengébb nem képviselői, ám még nem versenyezhettek. A modern kori olimpiák atyjának, Pierre de Coubertin báró elképzelésébe ugyanis nem fért bele: szerinte az sem esztétikus, sem érdekes nem lett volna. A francia sportvezető, történész gondolkodásmódja megfelelt a 19. század végi, 20. század eleji viktoriánus társadalom eszméjének. A sportra akkoriban úgy tekintettek, mint amely elválaszthatatlan az „izmos kereszténység” filozófiájától, ez pedig önmagában távol állt a nőiességtől és a gyengeségtől. Továbbá a felfogás nyíltan hirdette a test – s ezzel együtt a szellem – edzését.

A maszkulin sportvilágba aztán „belerondított” a nemzetek egyre inkább felvilágosult gondolkodása, a társadalmi egyenlőség. Így ahogy az élet több területére (oktatás, politika), úgy a sportra is igaz lett: a külső szemlélőkből résztvevők, versenyzők lettek. Persze, az átmenet döcögött: 1965-ben Eleanor Metheny amerikai kutató, majd később, 1983-ban Eldon Snyder és Elmer Spreitzer is csoportokat állítottak fel a nők által űzhető sportágakról. A kategorikusan elfogadhatatlanba kerültek azok, ahol fizikai kontaktus létesülhet, és fenn áll az erőszakosság veszélye; az általánosságban nem elfogadhatóhoz sorolták például gerelyhajítást, a távolugrást és a diszkoszvetést; elfogadhatónak vélték az úszást, a síelést, a műkorcsolyát, a vívást és a teniszt. (Utóbbi egyébként egyike volt azon kevés területnek, ahol a nők már a 21. század elején szigorú öltözködési szabályok mellett ugyan, de versenyezhettek.)

Az egyenlőségre törekvés kezdeti nehézségi (1970-80-as évek) szakmai oldalon ütköztek ki leginkább. Míg az egyik fél tevékenységét amennyire csak lehet támogatta a közeg, addig a másik oldal felkészülését képzetlen edzők és alkalmatlan felszerelés nehezítette. Ennek következménye egyrészt az volt, hogy, akik nem tudták hivatás szerűen űzni sportjukat, azok kevesebb eséllyel fejlesztették képességeiket, illetve a pénzügyi díjazás hiányában sok élenjáró játékos idő előtt visszavonult.

Az akarat és lehetőségek tárházának bővülés szép lassan eredményre vezetett. Igaz, 1992-ben, Barcelonában még mindig akadt harmincöt olyan ország, ahonnan csak férfiak érkeztek. Tíz évre rá azonban a fontos mozzanat történt: a nők jogait alapvetően szigorúan korlátozó Katar a londoni játékokra, a modern kori olimpiák történetében először küldött hölgy versenyzőt. Pekingben, 2008-ban pedig már 42 százalék volt a női versenyzők aránya. 

http://mno.hu/

A folyamat a 21. században már ott tart, hogy elvétve találni olyan sportágat, ahol nem indulnak a gyengébb nem képviselői. Ezzel párhuzamosan közelített egymáshoz a két fél díjazása: 1973-ban még nem volt olyan sportág, ahol a nők és a férfiak azonos díjazás azonos lett volna, egy 2017 júniusában publikált kutatás szerint azonban már a sportok 83 százalékában megteremtődött a pénzbeli egyenlőség. Például a tenisz Grand Slam versenyeken a női és a férfi győztes ugyanannyit kap – igaz, a kisebb, challenger tornák esetében a győztes férfi számlája nagyobb összeggel gyarapszik, mint a női elsőé.

http://mno.hu/

A labdarúgásnak és a krikettnek e tekintetben sokat kell még előre lépnie. Például a 2016-ban a világ húsz legjobb csapatát felvonultató indiai krikettbajnokságra a férfi csapatok első osztályon, míg a női csapatok turistaosztályon repülve érkeztek. A megnyerhető összeg közti különbség pedig tizenhatszoros volt a férfiak javára. A világ legnépszerűbb sportágában, a labdarúgásban is elképesztő a differencia. A férfi Bajnokok Ligáját nyerő Real Madrid a 2016-os győzelemért 13,5 millió fontot kapott, a Lyon a női BL elsőségéért 220 ezret. A labdarúgó-világbajnokság díjazásánál is sokszoros a különbség: 35 millió font 2 millió font ellenében.

Vannak olyan sportági szereplők, akik megpróbálnak változtatni. A Norvég Labdarúgó-szövetség ősszel úgy határozott, ugyanannyi pénzt fizet a férfi és női felnőtt válogatottban szereplő játékosainak. Ennek értelmében mostantól 3,1 millióról 6 millió norvég koronára, mintegy kétszázmillió forintra emelkedik a női válogatottban játszó focisták éves bére. – Norvégiában fontos az egyenlőség és az egyenlő bánásmód – emelte ki a játékosok képviselője, Joachim Walltin. Klubszinten az angol Lewes FC lépett nagyot azzal, hogy első profi vagy félprofi klubként azonos összeget fizet mindkét nem futballistái számára.

Azért egy tényezőt érdemes figyelembe venni: míg például az angol női élvonal 2016/2017-es idényének mérkőzéseit összesen 57 ezer néző követte, addig a Premier League-nél ez a szám 13 millió…


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »