Temesvár nyerte az Európa kulturális fővárosa címet

A bukaresti kulturális minisztériumban pénteken jelentették be a pályázatok elbírálásának eredményét Steve Green zsűrielnök és Corina Șuteu román kulturális miniszter jelenlétében. A címre tizennégy város pályázott, közülük választották ki decemberben a négy döntőst, Temesvárt, Kolozsvárt, Nagybányát és Bukarestet.

2021-ben Románia mellett egy görög város, valamint az EU-tagjelölt Szerbia vagy Montenegró egy települése viselheti a címet. Legutóbb 2007-ben volt romániai város, Nagyszeben Európa Kulturális Fővárosa (EKF).

Steve Green elmondta: nagyon erős volt a romániai verseny, ami igazolja, hogy az EKF-cím elnyerésére kiírt pályázat egyre vonzóbbá válik. „Ezt igazolja az is, hogy az utóbbi években megnőtt a pályázó városok száma” – tette hozzá.

A zsűrielnök értékelése szerint a romániai pályázatok eredetiek és innovatívak voltak, ezért a bíráló bizottságnak nagy kihívás volt odaítélni egyetlen jelöltnek a címet. „Ebben a versenyben senki nem veszít, hiszen 2021-ig Temesvár mellett egész Romániára fog irányulni Európa figyelme” – hangsúlyozta Green. Aki arra biztatott valamennyi pályázó települést, hogy folytassák az EKF-pályázat keretében megkezdett beruházásokat, és törekedjenek valamennyi közösséget – a hátrányos helyzetűeket is – bevonni a települések kulturális életébe.

A sajtótájékoztatón jelen volt Nicolae Robu, Temesvár polgármestere, aki egyebek mellett megköszönte a város valamennyi nemzeti kisebbségi közösségi vezetőjének, hogy támogatták a város pályázatát.

MTI


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »