Téma a VASÁRNAPBAN: A vírus ellen? Inkább egymás ellen…

Téma a VASÁRNAPBAN: A vírus ellen? Inkább egymás ellen…

Egy éve ilyenkor azt hittük, csak ezt a néhány hetes lezárást kell kibírnunk, és a húsvét, majd a következő karácsony is olyan lesz, mint rég.

Ma ott tartunk, hogy ismét lezárták az országot, és senki sem tudja, mi lesz karácsonyig. A félelmet és együttérzést felváltotta a düh és az agresszió, amely egyre több embert fordít egymás ellen, közben a kormány tanácstalanul néz az újabb katasztrófa elébe. Ezúttal két hétre hirdetett országos lezárást a kormány, és kilencven napra bevezették a május közepén véget ért veszélyhelyzetet is. Tíz nap elteltével (december 5-én) ismét kiértékelik a járványhelyzetet, úgyhogy könnyen lehet, hogy a Mikulástól idén a lockdown meghosszabbítását kapjuk. Hajnali egy és öt óra közt teljes kijárási tilalom van érvényben, napközben pedig csak a legszükségesebb teendőkkel kapcsolatos ügyeket intézhetjük. Eredetileg az iskolákat és az óvodákat is be akarták zárni – ezt most az SaS vétója akadályozta meg. Soha még ennyi új fertőzött nem volt Szlovákiában, mint az utóbbi hetekben, de mintha egyre kevesebb embert érdekelnének ezek a számok. Az oltottak attól félnek, hogy a többség körülöttük elutasítja a vakcinát, a nem oltottak jobb esetben csak az oltás mellékhatásai miatt aggódnak, rosszabb esetben tüntetnek, rombolnak, élelmiszerboltokat és orvosokat támadnak meg az összeesküvés-elméletek és az oltásellenesség jelszavait visszhangzó ellenzéki politikusok hatására. A lezárások miatt ráadásul ismét sokan maradnak bevétel nélkül. Ide jutottunk egy év alatt.

 

Hírdetés

Mennyit ér a teszt? Miért döntött a kormány ismét a lezárás mellett? Mennyi Covid-beteg szorul jelenleg intenzív ellátásra? Milyen pótmegoldásokat és kiskapukat alkalmaznak az emberek a rendeletek betartása helyett?

Vrabec Mária ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ a már megvásárolható Vasárnapban.

 

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »