Teljes fordulatot vett Németország bevándorláspolitikája

Bajorország miniszterelnöke, Horst Seehofer a Das Bild napilapnak nyilatkozva azt mondta, Németország bevándorláspolitikája már teljes fordulatot vett, ezt mindössze amiatt nem jelentik be hivatalosan, mert a vezető politikusok próbálják elkerülni az arcvesztést. A “Willkommenskultur” totálisan megbukott. A háttérben lezajlott a feltétel nélküli befogadás kultúrájától való teljes elfordulás.

Magyar Menedék - Háttérhatalom

A lapnak adott interjú során Seehofer ismételten kijelentette, hogy a Keresztényszociális Unió (CDU) kezdeményezte az éves maximum elfogadtatását az országba beengedett migránsok számára vonatkozóan, és ezt évi 200 ezer főben határoznák meg. Seehofer szerint a bevándorlást elsődlegesen az Európai Unió külső határain kell megállítani, de ha a migránsok a külső határokon átjutnak, a nemzeti határokon mindent meg kell tenni a megállításuk érdekében. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a közhiedelemmel ellentétben a határon feltartóztatás sokkal inkább humánus módszer, mint beengedni mindenkit, majd egy részüket hatósági eljárás keretén belül kiutasítani az országból, miután már egy táborban nyomorogva hónapokat várakoztak a menedékkérelmük elbírálására.

Seehofer elmondása szerint a szövetségi kormány teljes mértékben megváltoztatta a migrációs politikát, mostanra a “Willkommenskultur” képviselői már azon munkálkodnak, hogy a nagy nyilvánosság számára ez a lehető legkevésbé jelentsen látható, éles fordulatot.

“A háttérben lezajlott a feltétel nélküli befogadás kultúrájától való teljes elfordulás. A görög-macedón határon látható képek ellenére ma már egyetlen német politikus sem mondja, hogy jöjjenek, mindenkit befogadunk.”

A migráció tömeges jellege miatt gyakorlatilag a bevándorlók pontos száma sem ismert. Hétfőn a szövetségi statisztikai hivatal újabb adatokat közölt, miszerint 2015. folyamán kétmillió újonnan érkező bevándorlót regisztráltak Németországban. A belügyminisztérium szerint ebből 860 ezer fő elhagyta az országot. Az Európai Unió nyugati országaiba azt megelőzően is évente több nagyvárosnyi közel-keleti és afrikai bevándorló érkezett, hogy a nagy migrációs hullám a sajtó figyelmének középpontjába került volna. 2014-ben 1,34 millió migráns érkezett Németországba, ebből 577 ezer maradt az ország területén.

hunhír.info – hídfő.ru


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »