Televíziós műsorokat készít a szcientológiai bizniszszekta

Ma estétől látható majd a szcientológiai egyház által létrehozott televíziós hálózat első műsora.

A hollywoodi sztárok által is ismertté vált destruktív szektáról 2015-ben jelent meg egy dokumentumfilm „Szcientológia, avagy a hit börtöne” címmel, amelyet az Oscar-díjas Alex Gibney rendezett, és amely óriási port kavart leleplező felvételeivel. A filmben lévő sokkoló vallomásokból kiderül, mennyire manipulatív a több országban hivatalos vallásként elfogadott szcientológia világa, és hogy mi mindenre képes a szekta nevében ma is a jelenlegi vezető.

A ma megjelenő műsorokat az egyház „It’s TIME for us to tell OUR story” (vagyis: Ideje, hogy mi is elmondjuk a történetünket) szlogennel hirdeti a Twitter-oldalán. Az eddigi előzetesek alapján úgy tűnik, hogy főként sorozatokat láthatunk majd a sci-fi bizniszszekta tagjaitól, olyan címekkel mint: „Találkozzon egy szcientológussal”, „Hangok az emberiségnek” és „L. Ron Hubbard: Az ő nevében”, valamint dokumentumfilmeket is készítettek az érdeklődők számára. 

Felforgató szolgáltatók sora, úgymint a DirecTV, az Apple, a Roku és a Google Chromecast is sugározza majd az adásokat – írja a Time.

(MNO nyomán)

Ellepték a rendőrök a szcientológus szekta székházának kijáratait

Folyamatosan nő a szektás agyhalottak száma – ezt támasztják alá a legutóbbi népszámlálások

Zár alá vette a NAV a szcientológusok budapesti központját

Még nem találkoztak hasonló súlyú jogsértéssel, mégis csak 40 millió forint bírságot szabtak ki a szcientológus szektára


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »