Télen 31 rendszeres járat fog közlekedni a pozsonyi reptérről

Az utasok a téli időszakban 31 rendszeres járatot vehetnek igénybe a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtéren. A 31 járat a téli menetrend részét fogja képezni, ami októbert 28-tól, azaz vasárnaptól lép érvénybe.

Veronika Ševčíková, a reptér szóvivőjének elmondása szerint a legtöbb olyan rendszeres járatról van szó, amit a reptér eddigi története során elindított a téli időszakban.

– mondta Jozef Pojedinec, a reptér vezetőségének elnöke. A rendszeres járatok 20 országba fognak közlekedni.

– jelentette ki Pojedinec.

Rendszeres járat indul Párizsba is

Hírdetés

A Marokkóba és a Kijevbe induló járatokat a Ryanair fogja működtetni, míg Lvivbe a Wizz Airrel repülhetünk. A téli menetrendben most először fog az utasok rendelkezésére állni a Párizs–Beauvais reptérre tartó rendszeres járat is, amit a Ryanair eddig csak a nyári menetrend idején üzemeltetett.

A reptér szóvivője azt is elmondta, hogy a Ryanair téli menetrendjébe visszatér az Eilat–Ovdába és az Izraelbe tartó járat is. A Moszkvába tartó járatok száma heti négyszeri alkalomra emelkedik, ugyanúgy, ahogy a Wizz Arinek a Kijev–Zsuljanba tartó járata is. Emellett azonban a Wizz Air nem fogja működtetni a Varsóba, a Ryanair pedig az Eindhovenbe tartó járatait.

Ševčíková arra is felhívta az utasok figyelmét, hogy a téli menetrend kezdetétől új szabályok érvényesek a kézipoggyászok szállítására a Ryanair és a Wizz Air gépein.

– zárta le Ševčíková.

Aktuality.sk

Nyitókép: David Ištok/Aktuality.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »