"Tekerj a sereggel!" – különleges Balaton-kör indult

"Tekerj a sereggel!" – különleges Balaton-kör indult

Ez a két nap nem a versengésről szól, itt mindenki a maga tempójában, pihenőket beiktatva tekerheti le a mintegy kétszáz kilométeres távot, a túra inkább családi program és közösségi élmény.

Tizedik alkalommal indult el a Balaton körüli kerékpáros túra szombat délelőtt Keszthelyről a Tekerj a sereggel! elnevezésű honvédségi programhoz csatlakozó katonákkal és civilekkel.

Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára – aki maga is a kerekezők között állt rajthoz – az indulás előtt újságíróknak elmondta: a tíz évvel ezelőtti első túrának az volt az egyik célja, hogy a honvédség aktív vagy nyugállományú katonáinak és családtagjaiknak kétnapos kikapcsolódási, közösségépítő lehetőséget kínáljanak. Másrészt

Hírdetés

ez a túra a kezdetektől a civilekkel való kapcsolatépítést is szolgálja.

Idén mintegy 550 kerékpáros regisztrált az indulásra, a mezőny közel fele már civilekből áll, és jellemző, hogy évről évre egyre szélesebb a katonákhoz csatlakozók köre – tette hozzá az államtitkár.

A Keszthelyről induló túra első napján Balatonakarattyáig kerekeznek a Balaton északi partján, több helyszínen a helyi önkormányzattal közösen kialakított pihenőhelyeket is felkeresve. A második napon a mezőny Balatonakarattyáról indulva a déli parton kerékpározik vissza Keszthelyig.

Szabó István jelezte: ez a két nap nem a versengésről szól, itt mindenki a maga tempójában, pihenőket beiktatva tekerheti le a mintegy kétszáz kilométeres távot, a túra inkább családi program és közösségi élmény.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »