Teherán: szabotázsakciót akadályoztak meg egy iráni nukleáris létesítményben

Szabotázsakciót akadályoztak meg az iráni Karadzsban található nukleáris létesítményben szerdán – közölte a Nournews iráni hírügynökség.

Egyelőre kevés részlet látott napvilágot az incidensről, amely értesülések szerint az iráni atomenergia-ügynökség egyik ottani épületében zajlott le. Úgy tudni, a szabotázsakciót még azelőtt sikerült megakadályozni, hogy károk keletkeztek volna.

Irán általában Izraelt hibáztatja a hasonló akciókért, különösen ha azok nukleáris létesítményei ellen irányulnak. (Persze egyáltalán nem ok nélkül – a szerk.)

Az iráni atomenergia-ügynökség leírása szerint az 1974-ben alapított Karadzsi Nukleáris és Egészségügyi Központ nukleáris technológiát használ a talaj, a víz, a mezőgazdaság és a jószágtartás javítására.

Hírdetés

A nap folyamán meg nem erősített jelentések érkeztek egy állítólagos dróntámadásról is egy üzem ellen, ahol Irán saját fejlesztésű, COVIran Barekat nevű, koronavírus elleni vakcináját gyártják. A védőoltás tesztelése hamarosan lezárul, és azt követően megkezdik felhasználását az ország oltási kampányában.

Az iráni állami televízió június 20-án közölte, hogy vészhelyzeti leállás miatt ideiglenesen nem termel áramot Irán egyetlen nukleáris erőműve. Golamali Raksanimer, a létesítményt üzemeltető állami energiaszolgáltató vállalat szóvivője szerint az orosz segítséggel épített busehri atomerőmű leállítását szombaton kezdték meg, ez három-négy napig is eltarthat, és emiatt áramkimaradások lehetnek.

Az iráni médiában olyan hírek láttak napvilágot, hogy baleset miatt történt a vészhelyzeti leállás. Ez eddig soha nem fordult ott elő.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »