Te megkaptad?!?

Illetményemelésbe be nem számított gépjárművezetői pótlék

Több munkavállaló esetében 2015 júliusában – az új szolgálati törvény hatályba lépésekor – sajátosan értelmezte a jogszabályt a munkáltató az illetményemelés megállapításakor. Annak ellenére, hogy a törvény kimondta, hogy a korábbi rendszeres díjazásba – amihez viszonyítottan kellett az illetményemelést megállapítani – be kellett számítani a gépjárművezetői pótlékot, ezt több helyen a munkáltató figyelmen kívül hagyta, melynek következtében a munkavállaló emelt bérét alacsonyabb összegben határozta meg.

Így történt ez tagunk esetében is, aki 2015 júliusáig szolgálati feladatainak ellátása érdekében elöljárói utasításra vezette havi rendszerességgel a szolgálati gépjárművet, sőt kapta a gépjárművezetői pótlékot is. Mégis, amikor az illetményemelés megállapítására került sor a munkáltató nem vette a pótlékot figyelembe, így a törvény szerint járó emelt összegű illetménynél kevesebb bért állapított meg. A helytelen számítás következtében tagunk 2015-ben havi 6540 forinttal, míg 2016-ban havi 6800 forinttal kevesebb bért kapott, mint ami megillette volna. Ezért szolgálati panasszal fordultunk a munkáltatóhoz, aki arra hivatkozott, hogy a gépjárművezetői pótlék „eseti pótlék”, így azt nem kell beszámítani a korábbi rendszeres díjazásba. A szolgálati panasz elutasítása után bírósághoz fordultunk tagunk képviseletében. A Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság keresetünknek helyt adott, s kötelezte a munkáltatót az elmaradt illetménykülönbözet megfizetésére, mivel érvelésünket elfogadva megállapította, hogy a gépjárművezetői pótlék figyelembe vételét jogellenesen mellőzte a munkáltató a 2015-ös és 2016-os illetményemelés megállapításánál. (híradásunk itt olvasható : https://tmrsz.hu/2017/02/20/pernyeres-gepjarmuvezetoi-potlekban-brfk-ellen/ )

Alperes persze fellebbezett az I. fokú ítélet ellen, s fellebbezésének a Pécsi Törvényszék helyt adott, hatályon kívül helyezve az ítéletet. A törvényszék ugyanazon helytelen jogszabály értelmezéssel döntött, mint a munkáltató. A II. fokú döntés ellen felülvizsgálati kérelemmel fordultunk tagunk képviseletében a Kúriához, mert meggyőződésünk volt, hogy az I. fokú ítélet a helyes, a Pécsi Törvényszék pedig a törvénnyel ellentétes döntést hozott.

Hírdetés

A Kúria a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság keresetünknek helyt adó döntését találta jogszerűnek, megállapítva felülvizsgálati kérelmünk megalapozottságát, s leszögezve azt, hogy tagunk esetében „a gépjárművezetői pótlék rendszeres pótléknak minősült, ekként az új illetmény megállapítása során … olyan rendszeres pótléknak minősült, amelyet a 2015. július 1-jétől megállapított illetmény vonatkozásában figyelembe kellett volna venni”.

Ismételten a TMRSZ jogi álláspontja, érvrendszere volt az, ami helyesnek bizonyult, illetve eredményre vezetett ismételten azon – a szakszervezetünk által követett – elv, hogy a végsőkig elmegyünk tagjaink igazának érvényesítése érdekében.

Mivel ezen pótléknak a 2017-es, 2018-as illetményemelésre is kihatása van, így újabb szolgálati panaszt nyújtottunk be a munkáltatóhoz ezen években meg nem fizetett illetménykülönbözet megfizetésére, a parancsok módosítására. Reméljük – a Kúria – döntésére is figyelemmel a munkáltató helyt ad majd a panasznak, s nem kell tovább menni a bíróságra.

Érdemes utána nézni mindenkinek, hogy 2015-től a korábbi rendszeres díjazásba a korábban kapott gépjárművezetői pótlékot beszámította-e a munkáltató, sőt akkor is érdemes erről elgondolkodni, ha ugyan nem kapott pótlékot a munkavállaló, de bizonyíthatóan minden hónapban vezette a szolgálati járművet.

Ha Neked is helytelenül állapították meg az illetményedet, ne hagyd, hogy kevesebb pénzt kapj munkádért, fordulj hozzánk bizalommal, segítünk megszerezni jogos járandóságodat! ( Az igény elévülési ideje 3 év, így a még júliusban beadott szolgálati panasszal lehet érvényesíteni a teljes elmaradt különbözetet. )


Forrás:tmrsz.hu
Tovább a cikkre »