Taxisok vertek meg egy külföldi párt Zuglóban

Taxisok támadtak rá egy külföldi párra Budapesten hétfőn hajnalban, a Thököly út és a Zichy Géza utca sarkánál. A lincselésszerű erőszakról egy olvasó tájélkoztatta az Origót.

„Hajnali fél négy körül lehetett, a Dózsa György út felé tartottam, de csak a síneken tudtam haladni az utat elálló taxiktól. Körülbelül 20 taxis nézhette félkörívben, ahogy három-négy társuk egy földön fekvő embert püföl, az áldozat barátnője pedig angolul kiabált velük, és próbálta leráncigálni a támadókat a párjáról” – mesélte Roland. Az esetet látva autójával lassított, de a bámészkodók elzavarták, így kissé távolabb megállt, és hívta a rendőrséget.

A taxisok azonban meglátták, hogy telefonál, és percek alatt eltűntek. „Ezután tudtam csak beszélni a megvert angol fiúval és amerikai barátnőjével. Elmondták, hogy gázspray-vel fújták le, késsel fenyegették őket – a srác pénzét pedig elvették a taxisok. Mindezt azért, mert észrevette és kifogásolta, hogy a fickó, aki vitte őket, megbuherált taxiórával dolgozott”.

Ezerforintonként ugrott a mutató – mondta a szemtanú.

200 méter negyedóra alatt

Roland szerint a riasztott rendőrök negyedóra alatt értek a helyszínre az alig 200 méterre található zuglói kapitányságtól, a külföldiekkel csak nehézkesen értettek szót, és legalább két órán keresztül maradtak a helyszínen.

A gázspray-vel lefújt, átfázott lány másfél óra után besokallt, és haza akart menni, erre majdhogynem őt kényszerítették maradásra a járőrök – állítja az olvasó.

A lap érdeklődött a rendőrségnél, szerették volna megtudni, hány embert keresnek vagy fogtak már el, és milyen gyanúval indult eljárás a Thököly úton történtek miatt. Annyit megerősítettek, hogy a Zuglói Rendőrkapitányság önbíráskodás miatt nyomoz, és egy férfit előállítottak az ügyben.

Az eljárás bevettnek mondható: önbíráskodás miatt indult eljárás az ellen a taxis ellen is, aki 25 ezer forintot követelt ír utasától a Sziget Fesztivál és a Margitsziget között megtett táv után – majd megverte, kifosztotta, és egy néptelen helyen kidobta áldozatát.

Rablás gyanúja viszont nem merült fel a Thököly úti incidens után – pedig a turisták egyértelműen állították, hogy a taxisok elvették a férfi pénzét.

Sárga hiénák

A lap megkereste a taxisszövetség elnökét is, Metál Zoltán tőlük hallott először a hétfő hajnali verekedésről, és időt kért a tájékozódáshoz.

Az ezresenként ugráló óra lehetőségét azonban ő sem tartotta kizártnak. Régebbi típusú autóknál a CAN-bus belső információs rendszer gyűjti a kilométeradatokat, a sebességváltó vezetékére kötött érzékelő hackelésével viszont a megtett távolság többszörösét is érzékelheti a rendszer és az arra kapcsolt kilométeróra. A GPS-alapú távolságmérésnél ez a trükk már nem működne.

Az Origó értesülései szerint taxis hiénák követhették el a hétfő hajnali támadást. Áldozataik egy Kazinczy utcai romkocsmából indultak el, ahol a hétvégi éjszakánként valósággal nyüzsögnek a társasághoz – és sokszor legális vállalkozáshoz – sem köthető taxisok.

A hiénákkal néha a szórakozóhelyen dolgozók baja is meggyűlik: egy névtelenséget kérő pultos elmondta, hogy munkatársát a Kazinzy utcában támadták meg.

"A kollégám névre rendelt egy taxit, aztán a kapu előtt beszállt a kapunk előtt várakozó kocsiba – a sofőr ráadásul megerősítette, hogy igen, az ő neve alatt van a fuvar. A trükk csak akkor derült ki, amikor mégsem tudta az előre bediktált címet, és idegesen kezdett viselkedni. A kollégám ekkor szólt, hogy kiszáll, de a bedühödött sofőr utána ugrott, és kétszer megütötte" – mesélte a romkocsma felszolgálója.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »