Távozik pártjából a német AfD egyik társelnöke

Távozik pártjából a német AfD egyik társelnöke

Kilép pártjából a német szövetségi parlament (Bundestag) ellenzéki oldalához tartozó Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke, Jörg Meuthen – jelentette be a politikus pénteken.

Germany: Far-right AfD co-chair Jörg Meuthen quits party | News | DW |  28.01.2022

Hírdetés

Meuthen – dw.com

A CDU/CSU jobbközép pártszövetségtől jobbra álló párt egyes részei „nem a szabadságon alapuló demokratikus berendezkedés talaján állnak” – indokolta döntését Jörg Meuthen az ARD országos köztelevíziónak.
   
Elmondta, hogy vereséget szenvedett az A szárny (Der Flügel) nevű – törekvései miatt a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) megfigyelése alá vont, és hivatalosan feloszlatott – platformmal folytatott harcban, és így kudarcot vallott pártvezetőként.
   
Hozzátette, hogy „a párt szíve nagyon a jobbszél felé húz”, egyértelműen totalitárius vonásokat vett fel, és a koronavírus-járvány óta a szektásodás jelei is megmutatkoznak.
   
Az AfD-nek így már nincs jövője az országos politikában, legfeljebb keletnémet – az egykori NDK területén működő – regionális pártként maradhat fenn – mondta Jörg Meuthen, aki 2015-ben szerezte meg a két társelnöki tisztség egyikét. Hozzátette, hogy európai parlamenti képviselői mandátumát megtartja.
   
Jörg Meuthen közgazdász, egyetemi oktató, a 2013-ban alapított párt első korszakának meghatározó politikusa. Az AfD akkor elsősorban az euróövezeti államadósság-válság kezelésének bírálatára épített, majd 2015-től – az európai migrációs válság elmélyülésével – a szövetségi kormány menekültügyi politikájának igen erőteljes bírálatára összpontosított. Ebben az időszakban erősödött meg a Der Flügel platform. A párt leginkább a volt NDK területén fekvő tartományokban lett népszerű, és 2017-ben bejutott a Bundestagba.
   
Jörg Meuthen a párt irányvonaláról folytatott belső vitában, hatalmi harcban mérsékelt, polgári konzervatív politikát sürgetett. A 2020-as kongresszuson például társelnöki beszámolójában kifejtette, hogy meggyőződése szerint nem az addigi „goromba, agresszív és fékevesztett” fellépés erősítése hozza meg az újabb választási sikereket. Kifejtette, hogy nagyobb fegyelmezettségre és visszafogottabb politizálásra van szükség.
   
A párt az utóbbi két évben a koronavírus-járvány kormányzati kezelésének bírálatára helyezte a hangsúlyt, ellenzi a többi között a járványügyi korlátozásokat és a tervezett oltási kötelezettséget. A 2021-es Bundestag-választáson gyengült, a szavazatok 10,3 százalékát gyűjtötte össze, szemben a négy évvel korábbi 12,6 százalékkal.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »