Távoltartás hatálya alatt a felesége életére tört

Távoltartás hatálya alatt a felesége életére tört

Távoltartás hatálya alatt a felesége életére tört

Emberölés bűntett kísérlete miatt kell felelnie a 45 éves tiborszállási férfinak, akit az illetékes bíróság letartóztatásba helyezett – írja a Pestiriport. hu.

Hírdetés

Munkahelyéről tartott hazafelé a férjétől válófélben lévő tiborszállási nő 2021. február 25-án, este. A házukhoz közeledett, amikor arra lett figyelmes, hogy az utca végéből egy gépkocsi, amelynek fényszórói az esti sötétség ellenére nem működtek elindult, és nagy sebességgel felé tartott. A nő az utolsó pillanatban reagált, amikor felismerte, hogy a férje autója közelít felé. Félreugrott, így csak az egyik lábát érte az ütközés, aminek következtében könnyű sérülést szenvedett.

Az asszony a ház felé igyekezett, hogy mielőbb kerítésen belül legyen, mert a férfi tovább hajtott ugyan, de megfordult, és gyorsan közeledett. Az asszonynak sikerült a kapun belülre kerülnie, éppen amikor az autó a kerítésnek csapódott. A férfi – mielőtt elhajtott – kikiabált az autóból, és halálosan megfenyegette feleségét.

A rendőrök a bejelentés után tiborszállási tartózkodási helyén rövid időn belül elfogták a 45 éves férfit, aki távoltartás hatálya alatt támadt rá az asszonyra.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanújával H. S.-t gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság elrendelt. 


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »