Távolodó egység: A Most-Híd immár az MKP kárára is nyerészkedik

Távolodó egység: A Most-Híd immár az MKP kárára is nyerészkedik

Várhatóan ma sem születik megegyezés az MKP, az Összefogás és a Most-Híd között.

Mi több, egyre bővül azon kérdések köre, amelyek vitát váltanak ki.

Ehhez járultal hozzá a szlovák-magyar vegyespárt tegnapi országos elnökségi  ülésén elfogadott határozatai is, melyek immár nemcsak az Összefogás, hanem az MKP érdekeivel is szembemennek.

Miről döntöttek tegnap a mai tárgyalási forduló előtt Solymosék?

1. A vegyesék február 15-ig hajlandóak egy asztalnál ülni a másik két párttal. Eddig folytatják a tárgyalásokat.

Hogy miért épp csak február 15-ig? Hiszen az MKP-nak alig fél éve van új elnöke, Forró Krisztián és az új elnökség pedig 2 évre kapott mandátumot. Választások csak 2022-ben lesznek, ilyen szempontból tehát nincs hová sietni.

A Körkép.sk egyes pártokhoz közeli forrásokból úgy értesült, hogy a határidő hátterében Bugár Béla és körének zsarolása áll. Február 15-öt követően ugyanis – amenyiben Solymos Lászlónak és elnökségének nem sikerül értékelhető eredményt elérni a tárgyalásokon – Bugár visszaveheti az irányítást. Hogy valóban így lesz-e, az a következő hetekben kiderül.

Hírdetés

2. A Most-Híd nem hajlandó feladni az eddigi tárgyalásokok kiharcolt saját, egyharmados súlyát a közös párt döntéshozó szervein belül.

Ez lényegében egó kérdés a Most és az Összefogás között. Míg az utóbbiak a 25 százaléhoz ragaszkodnak, Solymosék egyharmada nem adja ki az egységet.

Az MKP-nak jár ugyanis az 50 százalék, a Most-Híd a maradék 50 százalékból 33 százalékot szeretne, így az Összefogásnak „csak“ 17 százalék jutnak. Ők viszont a „fifti-fiftihez” ragaszkodnak, ami 25-25 százalékot jelentene.

3. A legarcátlanabb döntés a Most-Híd tegnapi elnökségi üléséből az, hogy Solymosék immár hajlandóak elfogadni az előválasztást, de CSAK a párt listavezetőjére vonatkozóan. Miközben a listavezető jelen állás szerint az MKP-t illetné.

Ha Forróék belemennek ebbe a feltételbe, lényegében lemondanak arról, hogy az esetleges közös pártot egy MKP-s, logikus következtetéssel az MKP elnöke vezesse.

Ilyen előkészületekkel érkeznek hát a pártok a mai tárgyalássorozatra. Ezen az elmúlt forduló óta történt konfliktusok is várhatóan napirendre kerülnek. Ez pedig a népszámlálás nemzetiségekre vonatkozó kérdésének megítélését illeti, melyben a Most-Híd lényegében ismét elárulta a felvidéki magyarságot.

Fel is sorakozott ellene a teljes magyar paletta, MKP-stól, Összefogásostól, OLaNO-stól, civilestől, függetlenestől.

Ma tehát várhatóan ismét nem tudnak majd megegyezni saját politikai túléléséről az MKP, az Összefogás és a Most-Híd.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »