„Távol Európától” – A 19. századi missziókról beszélgettek a Párbeszéd Házában

„Távol Európától” – A 19. századi missziókról beszélgettek a Párbeszéd Házában

„Távol Európától” címmel tartottak beszélgetést a missziókról és képi ábrázolásukról a Párbeszéd Háza dísztermében május 30-án. Az esten szó esett a misszionálás és civilizálás közti kapcsolatról, a 19. század végének fotográfiai lehetőségeiről és a képekkel folytatott „párbeszéd” fontosságáról is.

Amint arról beszámoltunk, május 4-én Néprajzi Misszió (1896) – Fényképek a katolikus misszionáriusok gyűjteményéből címmel nyílt kiállítás a Párbeszéd Házában.

E tárlathoz kapcsolódott most az a beszélgetés, amelynek résztvevői Főzy Vilma muzeológus (Néprajzi Múzeum), Tomsics Emőke fotótörténész (Magyar Nemzeti Múzeum), Fogarasi Klára, a kiállítás rendezője (Néprajzi Múzeum), valamint Vaokakala Jácinta OST nővér voltak, moderátora pedig Nagy Károly Zsolt antropológus (MTA Néprajzi Kutatóintézet).

A megjelenteket Sajgó Szabolcs SJ, a Párbeszéd Háza igazgatója köszöntötte. 

A Magyar Néprajzi Társaság Film és Fényképészeti Szakosztálya, valamint a Párbeszéd Háza szervezésében megvalósult beszélgetés a „párbeszéd” jegyében zajlott.

Nagy Károly Zsolt arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy 120 évvel ezelőtt, a millenniumi ünnepségek idején, mikor kiállították a Ribényi Antal kispesti plébános felhívására a missziókból érkezett tárgy- és fotográfiaanyagot, a Vasárnapi Hírek beszámolójában a kiállítást „tanulságos”-nak nevezte. A moderátor hangsúlyozta, ha időt szánunk a képekre, ha párbeszédbe elegyedünk velük, ha elmozdulunk attól a nézőponttól, mely „csupán” az egzotikumot keresi és képes meglátni bennük, akkor kiderül, mit is jelent ez a jelző: „tanulságos”. A beszélgetés résztvevői ebből a nézőpontból közelítették meg a témát.

Főzy Vilma felidézte azt a miliőt, melyben egy templomépítő plébános ötletéből mintegy 6000 tárgyból és 600 fotóból álló anyag jöhetett létre. Emlékeztetett, a századforduló idején a néprajzi-antropológiai-természettudományos rendszerező gondolkodás volt a meghatározó, és ebben az újra feléledő missziós tevékenység is kiemelt jelentőséget kapott, ugyanis a missziók hozzájárultak a távoli, idegen, egzotikus világ kultúráinak megismertetéséhez. A muzeológus név szerint is megemlítette Czimmermann István és Menyhárt László jezsuitákat, akik a Zambézi folyó mentén, Mozambikban teljesítettek missziós szolgálatot, és a gyűjtésre 80 tárgyat küldtek haza Magyarországra 1894–95-ben.

Fogarasi Klára, a fotókiállítás rendezője a képanyag struktúrájáról beszélt. Kiemelte, három fő csoportba rendezhetők a fotográfiák: a missziós életet bemutatók mellett megkülönböztethetünk néprajzi betekintést nyújtó, valamint fotótörténeti szempontból kiemelkedő csoportot is. A missziók életét dokumentáló képeken megjelennek a missziós élet, munka nehéz körülményei, a második csoportba tartozó képek a közösségek főnökeit és a hétköznapi életet (öltözködés, közlekedés, munka) mutatják be.

A kiállítás rendezője arra is felhívta a figyelmet, hogy a képek apró részletei sokszor mennyi mindent elárulnak azokról a változásokról, melyeken a hagyományos kultúrák a missziókkal együtt érkező civilizáció hatására átmentek. A fotótörténet szempontjából a Félix Bonfils és a Zangaki fivérek által készített képeket emelte ki Fogarasi Klára, melyek kiváló minőségű fotográfiák, emellett tudományos értékük is kiemelkedő.

Tomsics Emőke arra hívta fel a figyelmet, hogy a gyűjtemény fotográfiai szempontból nem egységes, a képek egy része kereskedelmi célokra készült, turisták, utazók és „fotelkalandorok” részére, másik részüket katonák készítették a nagy topográfiai felmérések során, például vasúti pályák kijelölése céljából, ezek többnyire szikár, tényszerű felvételek. A fotótörténész arra is kitért, hogy a századfordulón az antropológiailag „más”, idegen emberek bemutatása Európa országaiban sokszor utazó cirkusz keretében történt, és a nyugati emberek egyúttal a „civilizáció misszionáriusai”-nak is tartották magukat a távoli, idegen kultúrák vonatkozásában.

A Tonga szigetéről (Polinézia) származó, de 12 éves korától Los Angelesben nevelkedett Jácinta nővér, az Opus Sanctissimae Trinitatis közösség tagja erre reflektálva elmondta, Krisztus és az evangélium hirdetése, valamint a civilizáció terjesztése valóban összekapcsolódtak, sőt, sokszor az utóbbi volt az elsődleges, sokan úgy tartották, először a civilizáció vívmányait és az ehhez kapcsolódó európai életmódot kell elsajátíttatni, ezt követheti az evangelizálás. Azonban saját szolgálata tanúságára is hivatkozva Jácinta nővér elmondta, ez a sorrend kevesebb sikerrel járt. 

Megfogalmazta: misszionáriusként az első lépés megérteni, megismerni, megtanulni az adott kultúrát, azt, hogy mi a legfontosabb a benne élőknek, valamint mi az benne, ami Istenre hasonlít, és ezekre kell építeni a missziós munkát.

A beszélgetés során arra is kitértek a résztvevők, hogy érdemes megfigyelni a kiállított képeken azt a jelenséget, amelyet az antropológiában „bennszülötté válás”-nak neveznek. Vannak képek, melyeken a misszionáriusok és a misszionáltak egyértelműen elkülöníthetők, máshol ezek a különbségek egyáltalán nem szembetűnőek, a misszionáriusok elvegyülnek, beolvadnak az őslakosok közé. Szó esett továbbá a 19. század végének fotográfiai technikáiról is, elhangzott, abban az időben még nem készültek pillanatfelvételek, minden esetben beállított képekről van szó, mégis, a kiállított fotográfiák között is találhatunk több olyat, amely természetességével szinte pillanatképnek hat.

Az est végén a moderátor, Nagy Károly Zsolt „kalandra” hívta beszélgetőtársait és a közönséget egyaránt: konkrét képekről folyt tovább a beszélgetés, közösen megállva egy-egy fotográfia előtt.

Fotó: Lambert Attila

Borsodi Henrietta/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »