Távol áll Tőkéstől, hogy elvitassa Erdélyt Romániától, mégsem csillaga már az országrabló államnak

Távol áll Tőkéstől, hogy elvitassa Erdélyt Romániától, mégsem csillaga már az országrabló államnak

Klaus Iohannis román elnök visszavonta Tőkés László román állami kitüntetését. Az államfő csütörtökön az elnöki hivatalban tartott sajtótájékoztatón jelentette be döntését. Emlékeztetett arra, hogy a minapi bírósági ítélet nyomán kellett döntenie, amelynek értelmében érvényben maradt a kitüntetés visszavonását javasló becsületbírósági határozat. Iohannis kifejtette: annak, aki román állami kitüntetést kap, tiszteletben kell tartania a román alkotmányt és azokat az értékeket, amelyek ennek alapját képezik.

A hír előzménye, hogy szerdán befejeződött az érdemi tárgyalás a bukaresti törvényszéken abban az erkölcsi kártérítési perben, amelyet Tőkés László EP-képviselő indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen.

Filip Teodorescu, a Securitate – az egykori kommunista titkosrendőrség – kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpes, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója azt állították 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László 1989-ben a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt.

Kincses Előd, a felperes ügyvédje a magyar közmédiának elmondta: a tárgyalás korrektül folyt le, csak a műsor két meghívottját idézték be. Taples és Teodorescu a volt temesvári lelkésznek egy magyarországi egyházi adomány átvételéről 1989-ben írt elismervényével próbálták a bíróság előtt alátámasztani azt az állításukat, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott.

A törvényszék várhatóan két héten belül hirdet ítéletet.

(MTI nyomán)

Tőkést nagyon megviselte, hogy kétségbe vonták Nagy-Románia iránti lojalitását: beperli Pontát

A többszörös házasságtörő most Gyöngyösiék kapcsán kezdett erkölcsi prédikációba – Szekus ügynököket lát a Jobbikban Tőkés

Tőkés László az országrablás alkalmából: "Távol áll tőlünk, hogy elvitassuk Erdélyt Romániától, sőt jó ünneplést kívánunk román Testvéreinknek"

EP-alelnökké választották Tőkés Lászlót; Románia Csillaga: országom érdekeit fogom képviselni

Erdélyi "sokszínűség": az SZDSZ-es Eckstein tüntette ki az autonómiaellenes Basescu nevében Tőkést – aki elfogadta


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »