Távlat a tengeribetegeknek – Egy trappista apát rendhagyó életútja

Távlat a tengeribetegeknek – Egy trappista apát rendhagyó életútja

A La Croix című katolikus napilap Godefroy Raguenet de Saint Albin trappista apáttal készített interjújából idézett a Vigilia folyóirat közösségi oldalán.

Mindennapos feladatunk, hogy emberségünk tésztáját gyúrjuk, el kell ugyanis fogadnunk, hogy a másik emberrel való találkozásunk a színtere a megtérésünknek.

Mi, szerzetesek, azért élünk közös életet, hogy átéljük a kegyelemhez fűződő viszonynak ezt a formáját, mely nap mint nap csiszolja, javítja és megtermékenyíti emberségünket.

Én először katonai kiképzést kaptam, tengerészparancsnok lettek, mert vágytam a kalandra, s szolgálni akartam a hazámat és a békét. De a vágyaim nem álltak meg itt: átéltem, mennyire kettős, hogy fegyverekkel próbáljuk szolgálni a békét, amivel csak újabb konfliktusoknak ágyazunk meg.

A Tibhirine-i trappista szerzetesek példája segített észrevennem, hogy másféle élet is van. Éppen Amerikában állomásoztam, és az amerikai trappisták segítettek megtalálni a saját utamat. Megtudtam, hogy több kísérlet is történt az algériai közösség újraindítására, de egyik sem járt sikerrel.

Hírdetés

2014-ben találkoztam a szíriai Mar Moussa-i monostor egyik korábbi novíciusával, s kérelmeztem, hogy csatlakozhassak ezzel az iszlámmal párbeszédet folytató ökumenikus közösséghez. Kétszer is elutasításba ütköztem. 2014-ben viszont megkértek, hogy a libanoni határnál élő trappista nővérek papja legyek Szíriában, és erre igent mondtam. Szíriában példátlan módon éltek együtt a különböző vallások, de az országot tönkretette a nagyrészt kívülről rákényszerített háború. A nővérek 2005-ben érkeztek meg Aleppóba, a hegyen telepedtek le, olyan területen, ahol egy keresztény maronita falu és egy muszlim szunnita falu helyezkedett el egymással szemben. Egy évvel később már háború dúlt körülöttük, és éjszakáként hosszú órákig mondták a rózsafüzért. Én már a heves harcok után érkeztem, de a helyzet továbbra is bizonytalan volt. Három és fél éven át mindenesetre átélhettem, amire vágytam: az imádság kicsiny mustármagja voltam a szenvedés tengerében.

Aztán visszatértem Európába, és az Acey-i közösség apátjává választottak.

amit a Tibhirine-i testvérek is ragyogóan példáznak. Ha valakit tengeribetegség gyötör, a hajó alján gubbaszt, és eltűnik előle a látóhatár. A globális egészségügyi, gazdasági, ökológiai és politikai válság sokkjától a nyugati társadalmak is tengeribetegek lesznek, és már nem látják a horizontot. A monasztikus élet egyszerűen a jelenlétével utat hasít a Másik felé, aki ígéretet ad, s megnyitja az értelmes élet távlatait. Ezt élik át azok az emberek, akik eljönnek hozzánk a monostorba.

Forrás és fotó: Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »