Tavasztól lehetnek látogathatók a nagyváradi püspöki palota egyes részei

Tavasztól lehetnek látogathatók a nagyváradi püspöki palota egyes részei

Nagyváradon, Szent László városában található Európa egyik különleges barokk épületegyüttese: a székesegyház, a püspöki palota és a Kanonok-sor. Folyamatban van a püspöki palota kertjének és belső tereinek átalakítása. Január 12-én tartotta első idei tanácskozását a püspöki palota felújításáról Böcskei László nagyváradi megyéspüspök a kivitelezésért és működtetésért felelős munkatársakkal.

A megbeszélésen meghatározták az idei munkálatok ütemtervét, amely szerint tavasztól fokozatosan a látogatók rendelkezésére bocsátják a vallási és kulturális központ egyes részeit. Az egyházművészeti múzeum bizonyos termeit már az év első felében szeretnék látogathatóvá tenni.

Szó esett továbbá arról is, hogy a püspöki palota felújításával párhuzamosan több olyan korszerűsítési projekt is zajlik, amelyek azt szolgálják, hogy az egyházi tulajdonban lévő kulturális örökség a látogatók számára lelki-szellemi töltekezési lehetőségeket kínáljon.

A püspöki palota kertjének felújítási projektje során a dendrológiai (fásszárú növények – a szerk.) park új arculatot kapott, és több mint 60 növényfajjal gazdagodott. A folyamatban levő projektek közé tartozik a székesegyház nagy orgonájának felújítása. Az vallásturisztikai központ szerves részét képezi az egyházmegyei zarándokház, amely az egykori szeminárium épületében kapott helyet, és amely készen áll a zarándokok fogadására, amint azt a járványügyi intézkedések lehetővé teszik.

Hírdetés

Az elmúlt évben megélt nehézségek ellenére nem állt le a felújítás, bár a tervezettnél lassúbb tempóban haladt. A következő hónapokban fokozatosan szeretnék élettel megtölteni a vallásturisztikai együttes már felújított, illetve a még felújítás alatt álló tereit.

A főpásztor a tanácskozáson elmondta: a sok munkálat a lelkes támogatók jóvoltából valósulhatott meg. Köszönetet mondott mindazoknak, akik anyagilag, erkölcsileg vagy éppen imáikkal támogatták a püspökség kezdeményezéseit.

Februárban a püspökség találkozóra hívja a sajtó képviselőit, illetve szervez egy nyílt napot, amikor az érdeklődők lehetőséget kapnak arra, hogy bepillantsanak a püspöki palota felújításának folyamatába.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »