Tavaszias időt hoz a melegfront

A tőlünk nyugatra található anticiklon peremén a Kárpát-medence fölé egy melegfront miatt melegebb és nedvesebb légtömegek érkeznek – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Időjárási szempontból inkább tavaszias, mint télies állapotok uralkodnak, egyre enyhébb idő várható, így idén nem lesz fehér a karácsony.

Szombaton közepesen és erősen felhős lesz az ég, csak rövid napos időszakok lehetnek. Az éjszaka képződött ködfoltok helyenként csak lassan oszlanak fel. A ködös tájakon kialakulhat ónos szitálás, illetve a délutáni órákban helyenként várható eső, az Észak-Alföldön havazás, havas eső, késő este az északkeleti határszélen pedig ónos eső is lehet. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, a középső országrészben és a Dunántúlon néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul, késő este 0–7 fok valószínű.

Vasárnap, szenteste napján változóan felhős lesz az ég. A Dunántúlon lesz a kevesebb felhő, ott néhol köd is képződik. A középső és a keleti országrészben elszórtan alakulhat ki eső, az északkeleti határszélen ónos eső is. A nyugati szél a középső országrészben néhol megerősödik, a Dunántúli-középhegységben olykor viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet –2 és +5 fok között alakul, és a szelesebb tájakon már késő este beáll.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »