Tavaly ölték meg a legtöbb gyermeket a világon

Tavaly ölték meg a legtöbb gyermeket a világon

Tavaly érte a legnagyobb számú, akár halálos kimenetelű erőszak a legtöbb gyereket a világon, amióta az ENSZ évente összesítést végez ezekről az incidensekről – számolt be az Euronews.

A fegyveres konfliktusokban 12 ezer gyereket gyilkoltak vagy nyomorítottak meg. További 24 ezer gyerek szenvedett el bántalmazást, szexuális erőszakot vagy súlyos jogsértést.

Mintegy 3000 gyerek lelte halálát Afganisztánban, körülbelül 1800 Szíriában és 1600 Jemenben. Az említett országokban jelenleg is dúlnak a harcok.

Több mint 7000 gyereket soroztak be katonának világszerte 2018-ban, a legtöbbet Szomáliában, Nigériában és Szíriában.

A gyerekek ellen szexuális erőszak és emberrablás legtöbb esetét Szomáliában jegyezték fel tavaly.

Hírdetés

Virginia Gamba, az ENSZ illetékes képviselője is azt emeli ki, hogy Szomáliában több kategóriában a legmagasabb számokat mutatják az összesítések, ezért a jövőben jobban kell figyelni az országra.

A jelentés ezenkívül azt is megjegyezte, hogy „riasztó mértékben nőtt” – a különböző fegyveres csoportok ellen küzdő – állami szereplők és nemzetközi erők által elkövetett erőszakcselekmények száma a 2017-es mutatókhoz képest.

António Guterres, az ENSZ főtitkára szerint elkeseredésre ad okot a gyerekeket érő erőszak és súlyos jogsértések növekvő száma a 2017-ben feljegyzett körülbelül 21 ezerhez képest.

Forrás: Euronews

Fotó: Softpower.ug

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »