Tartson velünk a Szentföldre! – Könyvbemutató és vetített előadás a Mátyás-templomban

Tartson velünk a Szentföldre! – Könyvbemutató és vetített előadás a Mátyás-templomban

Vörös Győző ókorkutató életművéért idén a Vatikánban a Ferenc pápa által odaítélt Pápai Aranyéremben, itthon pedig Széchenyi-díjban részesült. Immár több mint tíz éve irányítja a Keresztelő Szent János vértanúságának helyszínén folytatott régészeti ásatásokat, amiről gazdagon illusztrált kötetet adtunk ki.

Szeretettel hívjuk és várjuk a kedves Olvasókat 2022. szeptember 19-én, hétfőn 19 órakor a budavári Nagyboldogasszony- (Mátyás-) templomban (I. kerület, Szentháromság tér 2.) tartandó, a Magyar régészeti misszió a Szentföldön című, képekkel gazdagon illusztrált könyv bemutatójára.

A Magyar Kurír kiadásában megjelent kötetet Baranyai Béla vezető szerkesztő mutatja be. A jelenlévőket Kuzmányi István igazgató-főszerkesztő köszönti.

Az est második felében Vörös Győző akadémikus, ókorkutató vetített képes előadást tart a Szentföldön végzett ásatásokról. A program végén az ókorkutató dedikálja a kötetet, amely a helyszínen megvásárolható lesz. 

A könyvbemutatóra és az előadásra a belépés díjtalan. Az ünnepi találkozás Facebook-eseménye IDE klikkelve érhető el.

*

Hírdetés

Bíró László püspök előszavában a következőt fogalmazza meg:

Vörös Győző hivatását csak a magam papi hivatásához tudom hasonlítani, aki még négyéves sem voltam, és már pap szerettem volna lenni, s azóta is boldog vagyok a papságomban. Győzőt ugyanez a lelkesedés hajtotta egész eddigi életében: soha semmi más nem akart lenni, mint egyiptológus. Kisgyerekként, autodidaktaként készült az akkor még titkolt hivatására, és örülök annak, hogy a hittanórák némely mozzanatával egy mákszemnyit magam is hozzátehettem ezen elhivatottság kibontakozásához. Hálával emlékezem arra az alkalomra, amikor meghívására ott lehettem Egyiptomban, és megmutatta ásatásait, bevezetett az egyiptomi vallás titkaiba. Nagyon sok mindent tanultam mesterként a tanítványtól.

Örülök ennek, gratulálok neki! És örülök ennek a kiadványnak is, amely a széles magyar társadalom számára ismertté teheti Vörös Győző munkásságát, odaadását az egyiptomi kutatómunka, s még inkább ásatásai iránt, melyekkel kiérdemelte a vatikáni kitüntetéseket. Legfőbb művének tekinti a Machaerusi régészeti ásatások című kutatását, amelyben öröme nem csupán az, hogy egy több mint kétezer éves régészeti emlék feltárásán munkálkodhat, hanem az is, hogy a Biblia történelmi gyökereit kutathatja. Fiatal pap koromban jelent meg egy német nyelvű könyv A Bibliának mégis igaza van címmel. Amikor legutóbb beszélgethettem erről a témáról Győzővel, az öröme az volt, hogy egy bibliai elbeszélés történelmi hátterében mozoghat, s azon palota romjainak feltárásán munkálkodhat, ahol Heródiás gyűlölete utolérte Keresztelő Szent Jánost és kivégeztette, s ahol ő vérét adta az eljövendő Megváltóért, Krisztusért.

Hálás vagyok a Jóistennek, hogy Vörös Győző ennek az értékes kutatásnak az eszköze lehetett, és munkásságával tanúságot tehetett arról, hogy

Fotó: Fábián Attila

Kuzmányi István/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »