Tarlsó cáfolta a telekspekulációt a Rómain

Év végére készülnek el a római-parti mobilgát tervei a főpolgármester szerint.

Tarlós István a III. kerületi önkormányzat ülése után egyúttal cáfolta a telekspekulációról szóló sajtóértesüléseket, melyek szerint a beruházás után a miniszterelnök barátja, Garancsi István lakóparkot építene az érintett partszakaszon. A városvezető azt mondta: a kerület biztosította, hogy a Római-part hullámterében senki ne tudjon építkezni.

„Tudja, a mai világba nem lehet azt kizárni, hogy valakinek az elméjében megfoganjon egy ilyen gondolat, hogy telekspekuláljon. De sem én, sem a kerületi polgármester ilyet nem támogat. Most, ha a változtatási tilalmat elrendeljük, és kijelentjük azt a szándékot, hogy három év után szándékozunk meghosszabbítani, mert ezeket ugye három évre lehet elrendelni, akkor kizárjuk annak a lehetőségét, hogy új ingatlanok kerüljenek oda. Nem tudom kinek van kedve ezután spekulálni, de a dolog elveszíti értelmét” – fogalmazott a főpolgármester.

Győzelemként értékeli az egyik óbudai ellenzéki képviselő, hogy elfogadták az építési tilalmat – ugyanakkor arról beszélt, hogy Garancsi István lakóparkjai már mindenképpen megépülnek a Római-parton. „Magam is javasoltam a változtatási tilalmat még júliusban. Akkor valamiért indoklás nélkül le lett söpörve az asztalról, hozzá se szólhattam ehhez az egész ügyhöz. Ha ott akkor elfogadják, akkor a Garancsi-féle lakópark nem épülhetne fel. Ugye az azóta kiadott építési engedélyek élnek, az a két lakópark, amiről biztosan tudunk, azok mindenféleképpen fel fognak épülni” – jelentette ki Béres András, a PM óbudai képviselője.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »