Tarlósék visszaszóltak Gy. Némethnek

A Főpolgármesteri Hivatal szerint az M3-as metró felújításával kapcsolatos helyzetet a főváros és a BKV “saját mozgásterében uralja”.

A Tarlós István főpolgármester és Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményben azt írták: a DK (korábban MSZP-s) képviselője elszólta magát a minap, mikor egy 2012. évi, korai jelentésre hivatkozva hibák sorozatát idézte, akaratlanul elismerve ezzel, “mit hagytak hátra maguk után”.

Ehhez képest az M3-as ma is közlekedik, folyamatos a biztonsági ellenőrzés, folyik a szerelvények teljes felújítása, valamint a sínek cseréje, ami korábban nem történt meg. A sorozatos, “a fővároson kívüli nehézségek ellenére” a kiviteli tendereztetés feltételeit is megteremtették – olvasható Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Úgy fogalmaztak: “mindezekért visszautasítjuk a sorozatos és cinikus, közvetlen balesetveszéllyel való riogatással vegyített áskálódást a Főváros ellen. Főként azok részéről, akik vagy nem ismerik a probléma tartalmát, vagy – ami rosszabb – elmulasztották hatalomgyakorlásuk hosszú évei alatt még az előkészítő munkálatokat is megkezdeni a negyvenéves, elavult létesítmény felújítására.”

A Demokratikus Koalíció csütörtökön jelentette be, hogy aláírásgyűjtést indít a 3-as metró azonnali felújításáért, mert Tarlós István és a Fidesz hat éve “nem tesznek semmit a 3-as metró utasaiért, a felújítás egyre bizonytalanabb”.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »