Tarlós szerint „érthetetlen gyűlöletkeltés” zajlik

Biztosan megépül a római-parti védmű, a partrendezési tervekről a nyáron tájékoztatni fogják az ott élőket – közölte Tarlós István főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján.

Tarlós István azt mondta, véleményük szerint „érthetetlen gyűlöletkeltés” zajlik a római-parti védmű ügyében. Azt 25 éve meg kellett volna már építeni – hangsúlyozta.

„Katasztrófaturisták és megrögzött vádaskodók”

A főpolgármester emlékeztetett: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megküldte a csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi művének támogatási szerződését, és szerdán ezt a Fővárosi Közgyűlés el is fogadta. Ebből két következtetés vonható le: az egyik az, hogy az árvízvédelmi mű biztosan meg fog épülni, a másik pedig, hogy a kormány az anyagi fedezet jelentős részéről gondoskodik is – mondta.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság április 22-én tájékoztatta arról, hogy a part menti nyomvonalváltozatot támogatja – fűzte hozzá.

A partrendezésről, arról, hogy mennyire lesz élvezhető a Római-part, az ott élőket tájékoztatni fogják, a nyáron kihelyezik majd a látványterveket a parton. Annyit kérnek, hogy a következtetéseket azokból vonják majd le, és „ne katasztrófaturisták és megrögzött vádaskodók, gyűlölködők propagandájából” – mondta Tarlós István, hozzátéve: a védműnek 2018 végig el kell készülnie.

Megjegyezte azt is, hogy a korábbi, Demszky-féle közgyűlés is egyértelműen a parti nyomvonal mellett döntött.

Szabadidős, idegenforgalmi funkciók

Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda-Békásmegyer polgármestere arról beszélt, hogy a céljuk a teljes csillaghegyi-öblözet megvédése mellett a Római-part üdülőövezeti fenntartása, a rekreációs, szabadidős, idegenforgalmi és sportolási funkciók megőrzése és fejlesztése.

Kiemelte, hogy a jelenlegi Nánási út és Királyok útja vonalában húzódó, a főváros által elsőrendű védvonalnak tekintett úgynevezett nyúlgát mai állapotában nem felel meg a jogszabályi követelményeknek. Magassága nem kielégítő, szelvénye kisebb az előírtaknál, problémát jelentenek a kapubehajtók, átvágások, valamint az ártéri rézsűben húzódó fasor.

Bús Balázs kijelentette: mindezek alapján a mai elsőrendűnek tekintett gát védmű jellege erősen megkérdőjelezhető. A tervezett mobilgát megépítése „nem az üdülőknek álcázott többszintes lakóépületek megvédése miatt indokolt”, hiszen elsőrendű védmű hiányában nemcsak a római-parti üdülőtelep, hanem az egész csillaghegyi-öblözet 356 hektáros területe víz alá kerülhet – mondta.

A polgármester közölte azt is, hogy a meglévő, egyetlen jogszabályi előírásnak sem megfelelő védmű kellő műszaki szintre emelése természetvédelmi szempontból legalább akkora mértékű beavatkozással járna, mint a part menti mobilgát megépítése.

Rámutatott arra is, hogy a vonatkozó kormányrendelet értelmében az árvízvédelmi töltést tíz méteren belül semmilyen műtárggyal nem szabad megközelíteni. Szerinte a védmű nyomvonalát úgy kell meghatározni, hogy a legkisebb környezeti kár keletkezzen.

Bús Balázs egy korábbi felmérésükre hivatkozva elmondta, hogy a Római-parton 39 lakáscélú ingatlan van, ezekbe 106 ember van bejelentve. A 39 lakóépület esetében a legutóbbi árvíz idején a kár elérte az 50 millió forintot, és a Római-parton lévő ingatlanokban keletkezett kár összértéke a 417 millió forintot. Hangsúlyozta: az általa vezetett önkormányzat támogatja a főváros törekvéseit, hogy a területet minél hamarabb árvízmentesítsék.

A város „addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér”

A 3-as metró felújítása kapcsán Tarlós István egy sajtóinformációra reagálva elmondta: az első felújított szerelvénynek a szerződés szerint június 2-án kell megérkeznie.

A 3-as metróvonal rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlásra vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, hogy a leggazdaságosabb megoldás mellett tette le a voksát. Az ügyben szerdán tett bejelentésre nem volt sem kormányzati, sem fővárosi felhatalmazás – közölte, egy buszgyártó cég két nappal ezelőtti bemutatójára utalva.

A taxis demonstrációkról szólva azt mondta, hogy felülvizsgálják a fővárosi taxirendeletet, de az nem fogja megoldani az Uber-ügyet. A fővárosi taxirendelet ma is vonatkozik az Uberre, csak egyszerűen nem tartják be. Szerinte jogszabállyal lehetne rendezni a kérdést.

A kerékpáros közlekedést érintve Tarlós István arról beszélt, a kérdéssel foglalkozó munkacsoportba a kerékpárosok képviselői mellett valószínűleg meg fogja hívni az autósok képviselőit is, az Autós Nagykoalíció kérésének eleget téve.

A főpolgármester visszautasította és kikérte magának, hogy a holland nagykövet „egy éjszakai bárból üzenget” neki a kérdésben.

A Budapesti Fesztiválzenekar fővárosi támogatása kapcsán, Fischer Iván zeneigazgató nyilatkozatára reagálva visszautasította, hogy a támogatási összeg meghatározása a városvezetés „konok és erőszakos” döntése volt. Arról – mondta – a Fővárosi Közgyűlés döntött többséggel.

Tarlós István kijelentette: a város nem pazarol, hanem takarékoskodik, és a kultúrát támogatja „olyan mértékben, hogy addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér”.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »