Tarlós István: Nincs magyar buszgyártás

MTI nyomán

A főpolgármester szerint, ha meg van, akkor nem érti, miért nem indultak ezek a cégek a BKV tenderén. Ezen kívül reméli, hogy hamarosan kiderül, mi a kormány szándéka a hármas metrót pótló buszok ügyében, mert egyelőre nem pontosan érti.

Tarlós István reményei szerint a következő két hétben kiderül, hogy pontosan mit akar a kormány a 3-as metróvonal rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlás ügyében. A főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: “azt remélem, hogy (…) pontosan tudunk tájékozódni, hogy mit is akar a kormány, mert ebben a pillanatban ez nekem nem egészen világos”. Magyarul: nem tudja, mit akar a kormány.
    
Ha a kormány magyar buszokat akar, akkor miért azt kérik, hogy szolgáltatást vásároljunk? – tette fel a fogas kérdést Tarlós István, aki hangsúlyozta: ha két hét múlva sem születik döntés az ügyben, akkor veszélybe kerül a 3-as metróvonal felújításának kezdete.
    
Mint mondta, az Európai Beruházási Bank hiteléből a vásárlási tilalom általában a buszokra vonatkozik, így ez a MABI-BUS Kft. járműveire is vonatkozik.
    

Tarlós István szerint a drágább szolgáltatásmegrendelésről akkor lehet beszélni, ha a kormány garanciát vállal a szolgáltatási szerződésből következő többletköltségek megtérítésére. A határidő tekintetében azonban maradnak bizonytalanságok ez esetben – fűzte hozzá.
    
A nemzeti buszgyártási stratégiáról szóló szerdai kormánydöntéssel kapcsolatban a főpolgármester azt mondta, a kabinet távlati elképzeléseit “messzemenőkig” támogatja, ugyanakkor az, ami kormányzati elképzelés szerint országos szinten évek múlva pozitív lehet, még nem biztos, hogy a 3-as metró pótlóbuszainak ügyében a fővárosnak kedvező. Budapestnek most kell 150 busz, nem pedig 1-2-3 év múlva – közölte.
    
Tarlós István azt mondta, hogy “magyar buszgyártás nincs”, külföldi alkatrészekből van magyar összeszerelés. Ha a Kormányinfón elhangzottak szerint Magyarországon van 8-10 magyar cég, amelyik buszt gyárt, akkor ezek a cégek miért nem indultak el a BKV tenderén? – tette fel a kérdést. Kiemelte, a MABI-BUS Kft. és a lengyelek ugyanazokból az alkatrészekből szerelik össze a buszt. A magyar cég ajánlata nem készre szerelt buszokról szól, és jóval drágábbak ezek a buszok, mint a lengyelek.
    
A lengyelek határidőre szállítanák a 150 buszt, addig a 180 nap alatt a MABI-BUS Kft. 48 autóbuszt tud ajánlani – közölte Tarlós István.
    
A főpolgármester úgy fogalmazott,
 

“ha lenne, volna magyar buszgyártás, akkor nagyon szívesen vennék magyar buszokat, de akkor viszont nem értem, hogy a kormány miért tiltotta meg általában a buszvásárlást”

– fogalmazta meg az egyik legérdekesebb és legfontosabb kérdést Tarlós István, aki az elmúlt évek buszstopjára utalt ezzel. Hangsúlyozta: abban érdekelt, hogy a leggazdaságosabb és legbiztosabb megoldást válasszák.
    
Ha a kormánnyal sikerül a koncepciókat egyeztetni, és összhangba hozni a reális lehetőségekkel és kockázatokkal, akkor két hét múlva születhet egy mindenkit megnyugtató döntés – mondta Tarlós István.
Hála égnek, lesz ünnepség a Széll Kálmán téren
A főpolgármester közölte azt is, hogy lesz hivatalos átadási ünnepség a felújított Széll Kálmán téren. A felújítás – a főváros önhibáján kívül – három hónapot csúszott. A hivatalos átadás azt követően lesz, hogy a garanciális javításokat befejezik egy-két héten belül – jelezte.
    
A római-parti védmű kapcsán közölte, hogy a látványtervek ismeretében közvélemény-kutatást végeznek majd az ott élők körében.
    
A Déli pályaudvar esetleges jövőbeni bezárásáról szólva elmondta, véleménye szerint alapjában véve “jó gondolat”, hogy a pályaudvar funkciót áthelyeznék Kelenföldre (mármint a főpolgármesteri hivatal környékén dolgozó, a 70-es évek villamosritkításait levezénylő úgynevezett szakemberek szerint, akik most is a közösségi közlekedés felszámolásában gondolkoznak, mint anno, a pályaudvar teljes megszüntetése pedig nem hogy jó, hanem egyszerűen katasztrofális gondolat – a szerk.)  Ez már régen felmerült, de hogy miként bonyolítják le, az már más kérdés – jegyezte meg. Rámutatott arra, hogy nem a főváros döntése és kompetenciája, hogy bezárják-e a pályaudvart. Szerencsére, tesszük hozzá.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »

Hírek

Legújabb hírek