Tarlós: Behajtjuk a károkozóktól a büntetést

A 4-es metró körüli botrányok miatt, 93 milliárd Ft-ot követelhet Magyarországtól vissza az EU.

Tarlós István Magyarország élőben című műsorunkban a 4-es metró vonalán üzemeltetett Alstom-kocsikról szóló jelentésről azt mondta: amennyiben bebizonyosodik, hogy egyesek kárt okoztak a fővárosnak és az államnak a beszerzéssel, polgári peres eljárást kezdeményeznek ellenük.

„Sem az állam, sem a főváros ezt nem fogja annyiban hagyni, ha uniós büntetések lesznek, akkor polgári peres eljárás keretében az állammal együttműködve perelni fogunk. Nem elsősorban magánszemélyekről van itt szó, hiszen ők nem is lennének képesek ekkora összegeket visszafizetni, hanem azok a cégek is, akik esetleg olyan súlyos szabálytalanság részesei voltak, amiknek a következménye egy ilyen súlyos uniós támogatás visszafizetése, azokat polgári peres eljárás keretében az állam és a főváros meg fogja találni” – szögezte le a főpolgármester.

Tarlós István a Hír TV műsorában jelentette be, hogy a 3-as metró vonalán futó orosz metrókocsik megkapták a típus-engedélyt az illetékes hatóságtól. Így tavasztól folyamatosan érkeznek Budapestre az új szerelvények. A Fővárosi Önkormányzat új tendert írt ki a 3-as metró felújítására. Legjobb esetben nyáron kezdődhet a beruházás.

Tekintse meg a teljes interjút:


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »