Tarlós: a főváros foglalkozik a 3-as metró meghosszabbításával

A főváros el akarja készíttetni a 3-as metróvonal meghosszabbításának terveit Káposztásmegyerig – közölte Tarlós István főpolgármester a Klubrádió csütörtök déli műsorában.

Tarlós Istvánt a Népszabadságban csütörtökön megjelent információról kérdezték, amely szerint a fővárosi önkormányzat ismét előveszi az M3-as metróvonal meghosszabbításának tervét. A főpolgármester ennek kapcsán azt mondta, hogy a meghosszabbításról nem léteznek tervek, de azokat szeretnék elkészíttetni. A főváros ezt saját forrásból meg tudja tenni – tette hozzá.

Közlése szerint a meghosszabbítás “lényegileg független” a meglévő metróvonal felújításától, az annak támogatására megpályázott uniós forrásoktól.

“Ha a tervek készen vannak, akkor ott is egy lépéssel előbbre vagyunk, hogy annak a kivitelezése ebben a ciklusban megkezdődhetne, ez teljesen illuzórikus, és ilyet senki nem ígért soha” – fogalmazott Tarlós István.

Hangsúlyozta: most nem a meghosszabbításra kell koncentrálni, hanem a napi félmillió utast szállító rossz állapotú vonal felújítására.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »