Tarka árukavalkád és „ecseris“ időutazás a komáromi bolhapiacon

Tarka árukavalkád és „ecseris“ időutazás a komáromi bolhapiacon

Árusok és vevők sokasága lepte el ma az immár rózsaszín besorolású Komáromi járás székhelyének Várpiacát. Oldott légkörben, színpompás virágözönben talált új gazdára sok portéka, amelyek között temérdek ócska bóvli, de herendi porceláncsésze és eredeti Horthy Miklós-fotó is akadt. Többen a hosszas kényszerű otthonlét után „csak“ közösségi élményre, gondűző baráti koccintásra vágytak, s a napsütésben önfeledten majszolták az ínycsiklandó kemencés lepényt, lángost.

Komárom Várpiacát az egyetemi konferencia-központ szomszédságában, 7 ezer négyzetméternyi területen működteti a Comorra Servis városi cég. Az időszerű járványügyi korlátozások miatt egyidejűleg 466 vásárló tartózkodhat a területén, s a bejáratnál a nagy tumultus megelőzését, valamint a védőmaszk és a kézfertőtlenítő használatát ma is ellenőrök biztosították. Az ingyenes, tágas parkoló egész délelőtt tele volt járásbeli és távolabbról érkező gépjárművekkel, a bejutni vágyók pedig türelmesen várakoztak, hogy végre ők is nézelődhessenek-vásárolhassanak.

Ahogy a kisebb piacokon, úgy a vasárnapi bolhapiacon is kaphatók voltak cserepes és vágott virágok, csipogó kiscsibék és szundító nyuszik, zöldség- és húsfélék, cipők, bizsufélék, játékok és ruházati cikkek, ám annak igazi varázsát az egyedi termékek jelentették. Az évszázadok viharai alatt sokat kibírt várfalak tövében jól megfértek egymás mellett a Sztálint ábrázoló törülközők, a kisebb-nagyobb Lenin-szobrok és Putyin-poharak a boldog békeidőkből származó, magyar királyi imával díszített falvédővel és Jánošík-kitűzőkkel, továbbá a különböző korszakokat, társadalmi rendszereket idéző érmékkel, kitüntetésekkel, képekkel, fegyverekkel…

Hírdetés

„Bízom a magyar ifjúságban!“ – olvashattuk Horthy Miklós kormányzó örökérvényű üzenetét a saját aláírásával ellátott méretes fotója alatt, amelyet a gazdája 150 euróért kínált a nemzettudat-erősítő ritkaságokat gyűjtőknek. Aki pedig a vasárnapi kávéját inkább odahaza, eredeti porceláncsészében kívánta elfogyasztani, azt is találhatott a kevésbé értékes használati és dísztárgyak között. Esetleg egy ritkaságnak számító könyvvel vagy régi hanglemezzel is gazdagíthatta saját gyűjteményét.

Nem túlzás azt állítani, hogy a sokszínű árukavalkád láttán már-már a budapesti Ecseri piacon érezhettük magunkat. Azzal a csöppet sem mellékes különbséggel, hogy odaát jobban tisztában vannak a piaci alapszabállyal: alkudozni lehet, sőt, kötelező! A Várpiacon inkább fix árak voltak – esetenként kiírva, másutt csak szóban kimondva, amiből ritkán engedtek az árusok. A sikeres üzletelés után akár áldomást is lehetett inni a be- és kijárat melletti bódéknál, ahol az aktuális helyi témákkal és a nagypolitikai-járványügyi intézkedésekkel kapcsolatban is szabad volt a vélemény-nyilvánítás.

Legalább egy kérdésben biztos egyetértettek a piacozók-vitatkozók: szeretnék, ha a városi önkormányzat által jóváhagyott 26 ezer euróból mielőbb megvalósulna a Várpiac és környékének a felújítása, ekképp még vonzóbbá téve a közkedvelt térséget. A városvezetés a több helyen beázó tetőrész, az oszlopok és a mennyezet, valamint a járdák rendbehozatalát ígéri.

Továbbá azt, hogy új világítást kap a belső tér, a piac hátsó részét pedig majd a hajdani Komáromot ábrázoló képekkel teszik még hangulatosabbá. Persze, az is kívánatos, hogy a létesítménybe az ócska bóvli helyett egyre több régióból származó minőségi termék kerüljön, a vásárlókon kívül majd a közeli vár és az Egressy Béni-szobor közelébe vonzva a távolabbról érkező turistákat is. Ők a különféle portékákon kívül egyedi élményekkel is gazdagodhatnának, hiszen manapság már kevés város dicsekedhet ódon várfalak tövében működő piaccal…


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »