Tárjátok ki szíveteket! – A Katolikus Karitász napja a Katolikus Rádióban

Évek óta hagyomány, hogy karácsony közeledtével a Magyar Katolikus Rádióban egy nap a Katolikus Karitászról szól. Idén december 7-én hallhatnak reggeltől estig a segélyszervezet széles körű tevékenységéről.

A tematikus nap során a rádió műsoraiban beszélgetnek Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspökkel, a Katolikus Karitász elnökével; Écsy Gábor országos igazgatóval és Zagyva Richárd országos igazgatóhelyettessel; bemutatják az egyes egyházmegyék karitászcsoportjainak eredményeit – ellátogatnak többek között Debrecenbe, Egerbe, Székesfehérvárra, Szombathelyre, Vácra, de a határokon átívelő együttműködésről is szólnak. Fehér Ferencet, a Munkácsi Egyházmegyei Karitász igazgatóját arról kérdezik, hogy mit hoz a tél Kárpátalján. Szót ejtenek a szervezet helyi kezdeményezéseiről, többek között arról, hogyan működik a Karitász a legszegényebb ormánysági falvakban, például Somogyapátiban; és riportot készítettek Patapokloson is.

A karitásznapon beszélgetnek a Pro Caritate-díjat kapott Márton Andreával, a budapesti Szent Erzsébet Karitász Központ szakmai irodavezetőjével, akinek pályafutása 1996-ban a szegedi Karitásznál kezdődött, valamint Dolhai Attilával, aki dalt írt a Katolikus Karitász Angyalbatyu segélyakciójához, és a MAGnificat zenekarral jótékonysági koncertet ad a budapesti Szent István-bazilikában.

Hírdetés

December 7-én reggel 5-től este fél 10-ig a Katolikus Karitászról szól a Magyar Katolikus Rádió.

Forrás és fotó: Magyar Katolikus Rádió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »