Tárca a Szalonban

Tárca a Szalonban

Krusovszky Dénes: Misu

Mint egy nehéz dunyha, mindent beterített a hőség, és lehetetlen volt kikászálódni alóla. Ebéd után a nagyanyja ledőlt aludni a házban, a fiú pedig a nyári konyha félhomályában keresett menedéket magának a forróság elől. A sarokban álló öreg ventilátor nyikorogva forgatta a fejét jobbra-balra, elkeseredetten kavarta a levegőt, de hiába küszködött, nem lett tőle hűvösebb. Az ajtó fölé szögelt lécről bágyadtan lógtak le a színes műanyag szalagok, képtelenek voltak kint tartani a legyeket, azok is inkább bemenekültek a napsütésről. A ventilátor zúgása elkeveredett a légyszárnyak ideges zümmögésével, és mivel más nesz nem hallatszott, a fiú szinte elviselhetetlenül hangosnak érezte ezt a zajt. Félretette a képregényt, amit olvasott, és az ablakpárkányról felemelte a légycsapót. Egy szál fürdőnadrág volt rajta, de így is szakadt róla a víz, miközben fel-alá járkálva próbált minél több legyet agyonvágni. Szívesen beült volna a tévé elé, az se számít, ha valami baromságot kellene néznie, gondolta, bármi jobb, mint ez itt, de a nagyanyja biztos felpofozná, ha bekapcsolja a tévét, amíg ő alszik. 

Elsőre meg sem hallotta a füttyöt, vagy ha meghallotta is, a csapkodás közben nem fogta fel, hogy neki szól. Aztán mégis, elnyújtott, vékony síphang vágott végig az udvaron. Ilyen szabályos, magasan kitartott füttyre nem képes akárki, például ő maga sem, ismerte el kissé irigykedve, a szomszéd srác akar valamit, egyértelmű volt. Kézfejét bedugta a műanyag szalagok közé, óvatosan félrehúzta őket, és úgy bámult ki a hátsókert felé. Valóban ott állt a kerítésnél a srác, a rozsdás drótháló felett integetett neki, az öccse is vele volt, lábujjhegyen pipiskedve leste, történik-e valami. 
 

A fiú eleresztette a szalagokat, gyorsan belebújt a szandáljába, aztán fújtatva megindult a napsütésben ájultan reszkető udvaron át a másik kettő felé.

– Mi van? – nézett az idülten vigyorgó szomszéd srácra, ahogy a kerítéshez ért.
– Ráérsz?
– Szerinted? 
– Mutatni akarok valamit. 

Azzal elindultak a kerítés két oldalán, szótlanul, a kiskapu felé. A két hátsóudvart elválasztó kerítés egyik oszlopára, amikor építették, felhegesztettek egy ügyetlen kis ajtószerűséget. Sok értelme nem volt, nyilván csak azért tették oda, hogy ha valami sürgős dolog akad, ne kelljen az egész udvart meg a házat is megkerülni, de alig használták. Jobban mondva, a felnőttek nem használták, ő meg a szomszéd srác, amióta sikerült az elveszett kulcsú lakatot lefűrészelni róla, ezen járkáltak át egymáshoz.

– Na, mi az? – kérdezte a fiú türelmetlenül, ahogy átért a másik kettő oldalára.
– Lőttél már?
– Mi?
– Lőttél már valamivel?
– Persze – vágta rá, aztán, mert a másik kettő hitetlenkedve nézett egymásra, még hozzátette: – A céllövöldében.
– Az lószar, ezt figyeld – mondta a szomszéd srác, és a karját megragadva berángatta maga után a rozzant szerszámospajta mögé. 

A deszkafalnak támasztva egy csillogóan szép, áramvonalas testű távcsöves puska állt előttük.

– Ez egy Hammerli, öregem, ezt nézd.
– Hammerli – ismételte meg a kisebbik, kidüllesztett hasát simogatva.

A fiúnak fogalma sem volt, hogy mi az a Hammerli, de rábólintott, biztos, ami biztos.

– Honnan van?
– Apám hozta tegnap.
– És szabad? – kérdezte a fiú, miközben a mutatóujjával úgy csinált, mint aki meghúzza a ravaszt.
– Naná – vágta rá a másik. – Most úgysincs itthon.
 

A szomszéd srác úgy vette kézbe a puskát, mintha valami nagyon kényes tárgy lenne, végigsimított az oldalán, és mint egy szakértő, elmagyarázta, hogy kell felhúzni, hová kell tenni a lőszert, és hogyan érdemes célozni. Aztán, mint egy kiképzőtiszt, mutatott az udvar vége felé. A gazos előtt, egy korhadt farönkön egymás mellett színes műanyag palackok sorakoztak, nyilván előkészítették a terepet, mielőtt szóltak neki. A srác rögtön felhúzta a puskát, célra emelte, lőtt, de nem talált el semmit. Elpirult képpel mormogva állítgatott valamit a távcsövön, aztán ismét célzott. A puska jó nehéz lehetett, mert alig bírta egyenesen tartani a csövét, de aztán egy kicsit szélesebb terpeszbe állt, szusszant egyet, és ismét lőtt. Egy sárga mosogatószeres flakon pörögve berepült a kókadtan himbálózó gyomok közé.

– Te jössz – adta át a puskát diadalittas mosollyal.

Valóban elég súlyos volt, nem is ment könnyen a célzás vele, hiába volt rajta távcső. A fiú elsütötte, de nem mozdult semmi. A kisebbik rögtön nyújtotta felé a következő lőszert. Töltött, célzott, de megint nem talált. Erre a nagyobbik odaszólt „várj csak”, és bement a pajtába, aztán egy malteros fabakot húzott ki odabentről. A fiú szó nélkül letérdelt a bak elé, rátámasztotta a puskát, és úgy célzott. Rögtön el is talált egy műanyag palackot, ami hangos pukkanással vágódott hátra az előző mellé. Felváltva lövöldöztek ezután, egyik palack a másik után zuhant a gazba, és amikor már mind ledőlt, a kisebbik gyereket szalajtották el, hogy állítsa őket vissza. Ha már lőni nem bír még, legalább ennyivel hadd vegyen részt a dologban. A kicsi boldogan lihegve futott is kétszer, háromszor, ahányszor kellett. 

Jó érzés volt ezt a nehéz tárgyat megtámasztani a bakon, jó volt belenézni a távcsőbe, a célkeresztet lélegzetvisszafojtva ráállítani a soron következő palackra, aztán meghúzni a ravaszt, megérezni a tus rúgását a meztelen vállán, és közben az elvágódó célpont tehetetlen röptét figyelni. Mégis, ahogy újra és újra lelőtte a kijelölt palackot, észrevétlenül elszivárgott az izgalom, a gyorsan megtalált rutinnal együtt gépiesek lettek a mozdulatok, és egy idő után azt érezte a fiú, hogy tulajdonképpen egy kissé unja is már. A szomszéd srác se volt már olyan lelkes, célzott, lőtt, talált, és azonnal nyújtotta is vissza a fegyvert. 

– Nincs valami más? – nézett fel rá a fiú.
– Más?
– Aha – mondta a fiú és a palackok felé biccentett.
– Nem nagyon. 
 

Akkor visszafordult a távcső felé, lőtt, és egy újabb műanyag repült be a gazba. A kisebbik megint elszaladt, hogy visszarakja a célokat, ahogy visszaért, a nagy egyből lőtt, és ismét rögtön a fiú felé nyújtotta a puskát. Ő belenézett a távcsőbe, sóhajtott egyet, és a következő cél felé fordult. Ekkor alig láthatóan megmoccant a gazban valami. Azt hitte, csak a távcső torzított így, de aztán megint, valami tényleg volt ott. Félrepillantott a puska mellett, és szabad szemmel is észrevette, hogy egy macska lépked óvatosan a gazosban. Hirtelen visszahajolt a távcsőre, célzott, és lőtt. Éles visítás csattant fel nyomban, ahogy a puskatus megütötte a vállát, és nem is hallgatott el gyorsan. Hunyorogva nézett a lövés irányába, de az állatot nem látta már, csak a hullámzó gaz mutatta meg, hol vergődhet. Aztán fájdalom hasított a fiú oldalába és elterült a porban.

– Mi a faszt csináltál bazdmeg? – üvöltött rá a nagyobbik srác, miután belerúgott egyet. Fölé hajolt, kitépte a kezéből a puskát, majd a testvérével együtt a gazos felé rohant. A fiú az oldalát dörzsölgetve nézett utánuk egy darabig, aztán félig-meddig feltápászkodott. A másik kettő eltűnt a szeme elől, csak egy-egy pillanatra látta felbukkanni valamelyikük bozontos fejét vagy meztelen hátát. A hangjukat viszont tisztán hallotta, a nagy egyfolytában káromkodott, a kicsi meg hüppögve ismételgette, „Misu, Misu”. Arra gondolt, inkább nem várja meg, amíg ismét előkerülnek, összeszedte magát, leporolta a combját, oldalát, és elindult a kiskapu felé. Ahogy átért a maguk oldalára, észrevette, hogy a nagyanyja épp kilép a házból. Akkor bemehet tévézni végre, gondolta, és meggyorsította lépteit. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »